Volt egyszer régen, hogy élt egy szerény szerzetesekkel együtt élő világ, s az őket és a rászorulókat segítő lovagrend, akiket Triannitáknak hívtak.
Ezek az emberek esküvel fogadták, hogy ha kell életük árán is védik az igazságot, őrzik a békét, s védelmezik a gyengét, építik a hitet.
Megíródott valaha egy könyv, amit annak idején „Szent szavak” -nak neveztek, s amiből erőt merített az, ki elgyengült, aki vigaszt várt, vagy tanácsra szorult.
Létezett egy birodalom, melynek virágzása a környező királyságok és uradalmak között is elismert volt, s amivel könnyen szövetségre lehetett lépni, ha messziről veszedelem híre járta be a kontinens minden szegletét.
S a veszedelem nem a távolból, hanem a birodalom mélyéről érkezett, s ez olyan vad volt és hirtelen, hogy senki nem számított rá; a Püspöknek nevezett király átvette a hatalmat és hogy teljes legyen az uradalma, kiirtotta az egykor békét és nyugalmat jelentő Triannitákat. A rendet, a lovagokat, a hitet, s mindent, hogy egyeduralommal és saját törvényeivel egyedül ő lehessen az úr.
Azt híresztelik, hogy érkezik valahonnan egy titokzatos erő, ami vissza látszik majd adni mindazt, amit ez az új király kiírtott.
Feltámadó hit, erő, bosszú és titkos remények által egyre több ember lép színre, s hogy visszaköszöntsön a béke. Van aki kardot, van aki imát ragad.
Mindezt a valaha élt Triannita-kereszt, a hozzá tartozó lovagok és az elnyomott, vagy elzavart emberek elszántságának ereje alatt…