Süsü nem mindennapi sárkány: csak egy feje van, nem okád ok nélkül tüzet, csak olyankor, ha például kemencét kell begyújtani, nem aprítja miszlikbe az ellenséget, hanem segít a bajbajutottakon. Süsü ugyanis – a sárkányhagyománnyal ellentétben – jó sárkány, de olykor gyáva is. Ebből fakadnak azután bajai: sárkánycsaládja kitagadja, és végül a jó királyfi veszi őt pártfogásba, akivel barátságot köt életre-halálra. Együtt élnek át különböző mulatságos vagy veszedelmes kalandokat. S végül, amikor a jó királyfi a szép királylány oldalán megtalálja a boldogságot, Süsü, a sárkány is velük marad, mert a jó sárkány számára is adódnak feladatok.
Részlet a könyvből:
„Süsüt kitagadják
Hol volt, hol nem volt, a vad ürömföldön túl, de a bogáncsos réten innen, ott, annál az irdatlan magas hegynél, honnan már a madár is visszafordul, volt a sárkányok birodalma. Pontosabban senki se tudja, hogy hol, hiszen emberfia nem jár a sárkányok között, hogyan is merészkedne a tüzet fújó, lángot okádó szörnyetegek közé! De hogy arrafele van valahol, azt mindenki tudja, ha máshonnan nem, a nagy ordítozásból, bömbölésből, mormogásból és tűzfújásból!
A sárkányok királya az irdatlan hegy legbelsejében lakott kilenc gyerekével. A királynak három feje volt, a gyerek sárkányoknak szintén, kivéve a legkisebbet, annak bizony már csak egy feje volt! Csúfolták is eleget ezt az egyfejű legkisebbet, akit éppen ezért Süsünek hívtak, meg talán azért is hívták Süsünek, mert egyéb másban is elütött a testvéreitől. Szelíd volt, mint a bárány, félénk volt, mint egy kecskegida, jámbor volt, mint egy kolduló barát. Amúgy persze külsőre pontosan olyan behemót nagy volt ő is, mint a többi sárkány! De csak külsőre! Belül meg, mint egy kisegér.”