Mese mese hátán! Szegény legény, ravasz róka, szép királylány, szomorú király. Medve, kis egér, ostoba farkas, jó tündér, pórul járt ördögök. Minden meg van, ami egy jó meséhez kell.
Részlet a könyvből:
AZ ARANYEKE
„Volt egyszer egy király. Ennek a királynak annyi volt az aranya, hogy szinte kifolyt a kincseskamrából, s azt sem tudta már, hogy mit kezdjen azzal a tenger sok arannyal. Gondolt erre, gondolt arra, hogy mije nincs neki, s egyszerre csak a fejére koppintott.
– Megvan! Faekém is van, vasekém is van, de még nincs aranyekém!
Nosza, hívatta az udvari kovácsot, adott neki tíz darab aranyrudat, s megparancsolta, hogy csináljon belőle ekét.
Hiszen a kovács meg is csinálta az ekét, a király meg kitette a palota tornácára, hadd csudálják az emberek. No, volt is csudálója az aranyekének! Csak egy öreg parasztember hümmögött. Rászólt a király:
– Hó! Megállj! Mit hümmögtél?
– Nem hümmögtem én egyebet, felséges királyom, csak azt, hogy oktalanság aranyekét csináltatni, mikor jobb annál a vaseke.
Hej, szörnyű haragra lobbant a király!
– No, te paraszt, ezt a mondásodat megkeserülöd! Ha három nap alatt meg nem mondod, hogy mit ér ez az eke, karóba húzatom a fejedet!
Hazament az öregember nagy búval-bánattal, nem találta helyét, folyton sóhajtozott, olyan szomorú volt, mint a háromnapos esős idő.
– Ugyan bizony – kérdezte a leánya -, mi nagy bánatja esett kigyelmednek, apámuram?
Mondja az öregember, s ahogy mondja, nagyot kacag a leánya.
– No, ezen ugyan kár búsulni! Menjen vissza a királyhoz, s mondja meg neki, hogy ne legyen olyan nagyra az aranyekéjével, mert többet ér annál egy jó májusi eső.
Ment az öregember egyszeribe, s mondta a királynak:
– Felséges királyom, életem-halálom kezébe ajánlom, ami a szívemen a számon, hát csak azt mondom, hogy ne legyen olyan nagyra az aranyekéjével, mert többet ér annál egy jó májusi eső.
– Mit?! Egy májusi eső?! – kacagott a király.
– Bizony többet, felséges királyom, mert jó májusi eső nélkül nincs jó termés, márpedig egy jó termés ezer aranyekénél is többet ér.”