Tartalom
Madelon, az eb
Szerelem a palackban
Századvég
A zsarnok
St. Cloudban egy kerti ünnepélyen
Gondolatok a könyvtárban
Cynthia
A herceg
Részlet a könyvből:
„Bátky János, dr. phil., életének szürkesége ellen különféleképpen védekezett. Gyermekkorában néha sikerült csokoládéevés közben azt képzelnie, hogy szalámit eszik. Később nagyon szerette a kevert italokat. A gin a vermuthban olyan volt, mint meghalt fenyőerdők erőteljes kísértete. A vörösborba curaçaot lehetett önteni és az olyan volt, mint egy tizenhatéves kislány, aki azóta már biztosan férjhezment. A nők arcát következetesen elfelejtette.
– Hogy is néz ki Jenny? – tünődött egy bizonyos őszi délutánon Londonban. Repkény futotta be a walesi methodisták kis templomát, mely előtt állt. A londoni templomok csodálatos módon megőrzik az igaz hit falusiasságát az automobilok között.
Gyorsan feljegyezte ezt az aforizmát, mert rendszerető ember volt. Azután visszatért Jennyre. Öt perc múlva hat. Ha addig nem jut eszébe, hogy néz ki Jenny, katasztrófális lesz. Igaz ugyan, hogy Jenny általában sötétkék kosztümben szokott lenni, de ezt mégsem lehet mint végérvényes igazságot leszögezni. Kétségkívül van Jennyben valami kimondott Jennyszerűség, de csak olyan halványan, mint ahogy a teafajták különböznek egymástól. Végeredményben minden nő Jenny.
– Hallo, is it you? Maga az? – mondta Jenny, a megérkező.
A kérdés igen helyénvaló. „Minden randevu első és legnehezebb feladata az azonosság megállapítása,” jegyezte fel Bátky, ezúttal csak mentálisan. Itt van egy idegen hölgy, aki butaságokat beszél és haragszik, hogy máshol vártam, mint ahol megbeszéltük. Bátky hagyta, hogy Jenny kiharagudja magát, azután megkérdezte:
– Nem jönne el hozzám teára?
– Ó nem, – felelte Jenny halálra váltan, mint mindíg, mikor ez a lehetőség felmerült. Azután elmentek Bátkyhoz teára, mint mindíg.
Jenny a vevőkről beszélt. Egy öregúr megvett egy György-korabeli kályhapiszkálót, egy famadonnát és egy kis négerplasztikát. De meddig tartott! Krokodilokban még mindíg nagy a kereslet. Ó és volt ott két fiatalember, biztosan művészek voltak, azt mondták Jennynek, hogy olyan, mint egy olasz kép. Hogy is hívják azt a híres olasz festőt?
– Giovinezzo Giovinezzi, – indítványozta Bátky.
Igen. És vacsorára is hívták. De ő nem ment. Décens nő nem megy.
Mert Jenny egy műkereskedésben dolgozott.
És ott volt Rothesay grófné, megint.
– Ó, ott volt? – kérdezte Bátky, némileg felébredve. Rothesay… gyönyörű. Történelmi név. Az egyik ősét már az első skót Jakab akasztotta fel, valahol St. Albansben. Majd otthon utánanézek.
– Ó, nagyon különös. Igen, határozottan azt lehetne mondani, hogy nagyon különös. Csak bejön, rámutat valamire, mondjuk egy gyertyatartóra és elviszi…
Bátky gondolatokba mélyedt.
Otthon, mialatt Jenny elkészítette a teát (Jenny az egész szerelemből ezt élvezte a legőszintébben), Bátky utánanézett a Rothesayknek. Egyet csakugyan felakasztottak. Skót tavat képzelt el, a kastély előtt a hagyományos két agár, a gróf mélabús, elefántcsontot gyüjt és titkon, egyedül leissza magát hajnal felé, egy ablakmélyedésben. A grófné szívében katolikus már, főorvosoknak maszkirozott jezsuitákat enged be egy tapétaajtón. Az égen tragikus alaku felhők vonulnak.
Tea után Jenny közömbösen várta, hogy asszonyi sorsa beteljesedjék. Bátky hallgatott.”