A keletnek csodálatos mesebirodalma, melynek örök életű lakói vagy magasan az ég felett, vagy mélyen a föld alatt élik át véget nem érő életüket. A trónusokon turbános és kaftános királyok ülnek, míg gyermekeik, a hercegi királyfi és a szultán-kisasszonyok ezernyi kalandokon és küzdelmeken mennek keresztül, míg az élet örök boldogságához hozzá tudnak férkőzni.
Bolyongásaikban rossz szellemek állják útjukat. Mindenek előtt a félelmetes ördög, aki harmad, vagy heted, sőt néha negyvened magával áll a boldogságukat kereső ifjak útjában és ördögi mesterségével nehezen leküzdhető bajokat és veszedelmeket zúdít az ártatlanok fejére. Segítője az ördögi eredetű rossz szellemnek, a sokfejű és lángokat lövelő sárkány, az ezsderhá és az a sok rossz szellem, kik a mesebirodalom félelmetes barlangjaiban, elátkozott kútjaiban és elvarázsolt üregeiben tanyáznak. Innen kerül elő a dzsinn, az emberek rossz szelleme, az ifrid, a rémes külsejű szörnyeteg és az a sok varázsló, akik különböző alakokat öltenek, hogy az igazságot keresőket letérítsék útjukról.
De vannak jóságos szellemek is, az igaz úton járóknak gyámolítói és a hősi küzdelmek segítő társai. A szépséges peri, a keleti népek tündére, galamb alakjában röppen elő és rózsaligetek aranycsillogású medencéjébe száll alá, ahonnan mint ragyogó arcú és fénylő hajzatú hajadon bukkan ismét a felszínre. Termete karcsúbb a ciprusénál, mozdulata kecsesebb a gazelláénál, és arca ragyogóbb a rózsáénál. Ajka, ha megszólal, hát hullatja a rózsákat; két szeme ha könnybe lábad, hát gyöngyök peregnek le róla; lába ha a földet éri, hát virág fakad a nyomán. Ő is vagy harmad, vagy heted, vagy negyvened magával száll elő a perik birodalmából, a gyémánt virágú és ambra illatú tündérországból. Utat mutat a bújdosóknak, megsegíti őket a rossz szellemek és szörnyetegek ellen, oltalmazza a jókat és megsemmisíti a rossz úton járókat. A tündérek birodalmának, a jó szellemeknek is van uralkodójuk.
Részlet a könyvből:
„Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy ember, ennek meg egy fia. Egész nap az erdőkön járt, madarakat fogott és eladta, ha volt kinek. Egyszer csak meghal az apja és magára maradt a fiú. Nem tudta, hogy mi volt az apja mestersége és amint keresgél össze-vissza a padláson, megtalálja a madárfogótőrt.
Veszi, kimegy vele az erdőre és ráteszi a tőrt egy fára. Ehol egy varjú szállana a fára, de ott a tőr és beleakadt a szegény madár. A fiú mászik utána és amint fogná a madarat, rimánkodik a varjú, hogy eressze szabadon, ad ő maga helyett szebbet, drágábbat is. Addig könyörög neki a varjú, mig szabadon eresztette. Ismét felteszi a tőrt a fára és amint ott üldögél a fa tövében, megint jön egy madár és az is egyenesen a tőrbe. Leveszi onnan a fiú, de csak elámul a szépségén; soha olyat, amióta az erdőt járja.
Nézi, nézi, becézgeti, de ime itt a varjú és ezt mondja a fiúnak:
– Vidd ezt a madarat a pádisához, megveszi az tőled.
A fiú veszi a madarat, kalickába teszi és viszi a palotába. Ahogy meglátta a pádisa a szép kis állatot, roppant megörült neki; annyi pénzt ad érte a fiúnak, hogy azt se tudta, mit csináljon vele. A madarat aranykalickába teszik és éjjel-nappal abban telik a pádisa öröme.
Volt a pádisának egy lalája, aki roppantul megirigyelte a madarász-fiú szerencséjét és egyre azon törte a fejét, hogy hogyan tehetné el láb alól. Odamegy egy nap a pádisához és azt mondja neki:
– Milyen szép volna az a madár, ha elefántcsont palotában lakhatnék.
– Ugyan, lala, – mondja a pádisa – honnan vegyek én elő annyi elefántcsontot?
– Aki a madarat hozta – feleli a lala – az az elefántcsontot is elő tudja keríteni.
Hivatja a pádisa a kis madarászt és megparancsolja neki, hogy nem bánja, akárhonnan, de egy kis palotának való elefántcsontot teremtsen elő neki.
– Ugyan, pádisa uram, – könyörög a fiú – honnan vegyek én annyi elefántcsontot?
– Az a te dolgod – feleli a király – negyven napig keresheted, ha akkorára itt nem lesz, a fejed bánja meg.”
A TÖRÖK MESEVILÁG KÖNYV LETÖLTÉSE