A Feng-shui az elrendezés kínai művészete, eredete 3 ezer évre vezethető vissza. A szó jelentése: szél és víz.
A Feng-shui megpróbálja megtalálni a legkedvezőbb küllemet és elhelyezést az emberi létesítményeknek, lakóháznak, sírhelynek, vagy akár egy egész városnak.
A Feng-shui a geomancia kínai megfelelőjének tekinthető, és egy olyan holisztikus szemléleten alapul, amely az embert a természet szerves részének tekinti. A Feng-shui összekapcsolja a geofizikai jellemzőket (terepadottságok, klíma, mágneses mezők) és az asztrális jelenségeket, (napfordulók, holdciklusok, csillagmozgások) az ember pszichoszomatikus történéseivel.
Az ősi mesterek a táj és terepadottságok megfigyelésével keresték meg a chi áramlásokat és az épületek számára a legkedvezőbb helyet. Az ősi kínaiak növénytermesztésből éltek, ezért nagyon függtek a természettől, ki voltak téve a viszontagságainak. Ennek tudatában gondosan tanulmányozták környezetüket és megfigyelték, hogy bizonyos helyek szebbek, kedvezőbbek, szentebbek, mint más helyek, és úgy gondolták, hogy a környezet ezen tulajdonságai az embert is befolyásolják. Hittek abban, hogyha valaki megváltoztatja, harmonikussá, kiegyensúlyozottá, szebbé teszi környezetét, az élete is jobbá válik.