Menu

Han Pál – Görbicz Tamás: Menekülés – Totemrehívás

menekulesEgy hétköznapi ember nem hétköznapi történet. Egy apuka, aki a fiát próbálja meggyógyítani mágia segítségével. Később rájön, hogy a gyógyító természetfeletti erő nem Istentől származik.

„Attila 4 éves múlt, amikor ősszel, egy egész hónapig injekcióra vittük minden nap. Már teljesen ki voltunk készülve, annyira sajnáltuk. Eldöntöttük, hogy ha megkapom a fizetést, otthon marad, ami marad, lemegyünk ketten a tengerre. Így is volt. Azt hiszem november volt, vonatra ültünk (Marika otthon maradt, mert a kislányunk akkor volt csecsemő) és elutaztunk. Még a vonatban is nagyon nehezen vette a levegőt. Már közel jártunk a tengerhez, amikor egyszer, mint amit elvágtak, megszűnt minden nehézség. Úgy vette a levegőt, mintha semmi baja sem lenne. Gyanús volt nekem, hogy ha már a bolyhok gyulladása okozza a fulladást (ahogy az orvosok mondják), hogyan múlhat el egy gyulladás egyik pillanatról a másikra. De hát ezzel nem tudtam mit kezdeni, ami fontos volt, hogy a gyerek jól van. 2-3 év után azt tervezgettük, hogy eladjuk a telket a megkezdett épülettel, és leköltözünk a tengerre, amikor furcsa dolog történt. Marika elutazott a két gyerekkel, én otthon maradtam, hogy keressek még egy kis pénzt, amit utánuk küldhetek, mert nem volt elég. Egyszer csak telefonál a feleségem, hogy Attilát ott is elfogta a fulladás, és injekcióra járnak. Na, akkor teljes lett a tanácstalanság… Rájöttünk, hogy nincs értelme költözni sem, hiszen az egyfelől anyagilag csőd lett volna, másfelől mégsem használ.

Próbáltam kifigyelni, hogy mitől jön rá a roham. Egyszer evés közben fogta el. Azt kezdtem gyanítani, hogy talán pszichés dolog lehet az oka. Rossz étkű gyerek volt, és kezdtem azt gondolni, hogy tart attól, hogy enni kell, pedig nincs étvágya, vagy nem szereti (bár különösebben nem erőszakoskodtunk vele), és az izgatottságtól jön rá a roham, Egyszer azonban a kedvenc kajája volt ebédre, éhes is volt, alig várta, hogy asztalhoz üljünk, és mégis elkezdett fulladni…

Akkoriban Jugoszláviában már nagyon divatos volt a bioenergia és minden más természetfölötti praktika. Újságokból, tévéből, mindenhonnan dőlt az információ. Egyik emígy gyógyított, a másik amúgy.

Akkor olvastam az újságokban azt az elméletet, hogy energiahiány van egy emberben (azért lép fel egy betegség), és ezt kell megtanulni pótolni. Azt hirdették a „hozzáértők”, hogy végtelen mennyiségű energia van körülöttünk, csak az ember tudatlanságában nem tud „kinyúlni”, és a saját hasznára fordítani azt.”

LETÖLTÉS/ONLINE OLVASÁS

Kategóriák