Manapság a legtöbb ember számára sokkal nagyobb mennyiségű információ áll rendelkezésre a körülöttünk lévő világról, mint korábban bármikor. Ugyanakkor gyakran csak egy korlátolt megértéssel és a belső világunk tudatosságával, gondolataival, érzéseivel, hozzáállásával és érzelmekkel növünk fel. Még akkor is, ha közelebbről megvizsgáljuk a bennünk zajló dolgokat, úgy érezzük, hogy azokat nagymértékben a külső események irányítják. De ennek nem kellene így lennie. A rejtett énről való mélyebb tudás fejlesztése és a belső térkép megértése, amiben a tudat mozog, nagymértékben fejleszthetik életutunk minőségét, irányt mutatva és szélesítve a horizontot.
A gondolkodás művészetének az alapja az élet művészete és az élet művészetének alapja a gondolkodás művészete. Bármilyenek legyenek a gondolataim, azzá fogok válni. Az álmainkat és a lélegzetünket is a saját gondolkodásunk alapján teremtjük. Ha az életemet igazsággal és szépséggel telivé akarom tenni, akkor engedjem, hogy a gondolataim is igazsággal teliek és szépek legyenek. Ez nagyon egyszerűen hangzik, de a gondolataink olyanok, mint egy csillagszóró szikrája, nehéz elkapni. A tudat ezer különböző irányba mozdul és nagy sebességgel. Néha nem tudjuk, hova megy és miért, és csak a tapasztalat után kezdjük látni, mi is történt. Azután azt mondjuk: ez miért történt? Nem ismerjük fel, hogy én, magam vagyok az, aki azt megtörténtté tette vagy megengedte, hogy az megtörténjen.
Ha valami történik, amit nem szeretünk, a leggyakoribb emberi szokás, hogy kifelé mutatunk. Gandhi híres mondása az volt, hogyha egy ujjal kifelé mutatunk, akkor valójában három ujjunk mutat vissza ránk. Próbálják ki! Ez a kis mozdulat egy jelzés arra, hogy amikor elkezdek azon gondolkodni, hogy „ott, kint mi történik”, ez felelős a saját tapasztalataimért. Önmagamat emlékeztetnem kell arra, hogy én vagyok a saját gondolataimnak és válaszaimnak a teremtője. Én vagyok felelős azért, ami a belső világomban történik. Én vagyok felelős a békém, a jólétem, a boldogságom és szeretetem állapotáért. Nem valaki, vagy valami más az, ami mindezekért a dolgokért felelős. Jó időszakokban a felelősség nagyon édes lehet, de el kell fogadnom a felelősséget akkor is, amikor boldogtalan időszakokon megyek keresztül. Elfogadni a felelősséget, hogy ez az, amit én magam tettem, fájdalmas lehet és mégis, a gondolkodás művészete felismerteti velem, hogy amikor nem vállalom a felelősségét annak, ami bennem történik, engedem, hogy a dolgok kívülről befolyásoljanak. Ilyenkor van az, hogy megengedem, hogy a külső szituációk és emberek hatással legyenek rám, és többé nem uralkodom a saját tapasztalatom minősége felett. A jelenlegi időben, mindabban, ami a világban történik, nincs igazság és szépség. Így természetes, hogy ha én egyszerűen csak mindenre reagálok, ami körülöttem történik, akkor mindaz, ami bennem lezajlik, nem lesz sem kényelmes, sem igazán szép. Felismerve a felelősségemet, eldöntöm, vajon elfogadjam az összes negativitást, vagy inkább kreatívan, pozitív gondolatokkal válaszoljak a saját belső világomból.