Egy öregapó három fiával éldegél békességben. Serényen dolgoznak, ám egyszer nagy csapásra virradnak: búzájukat összetiporta valaki. Apó a fiait őrködni küldi, de a két nagyobbik szégyenszemre elalszik. A legkisebb fiút – Ivanuska – esztelennek tartják, mégis ő az, aki kézre keríti a garázdálkodót. A garázdálkodó nem más, mint egy csodaszép táltos ló. A táltos, hogy szabadságát visszakapja, egyik fiát, a púpos lovacskát Ivánnak ajándékozza, aki a fiú társa lesz jóban-rosszban. Sok-sok nehézséget győznek le együtt, míg végül Iván, mint minden mesebeli legkisebb fiú, eléri, amire vágyik.
„Vadon erdőn, nagy hegyen túl,
dörgő vizű tengeren túl,
hol az ég a földre ért,
vén apóka éldegélt.
Volt három szép derék fia.
Első nagyeszű dalia,
a második semmilyen,
a harmadik esztelen.
Hárman színbúzát vetettek,
eladni városba mentek,
mert a város és a bolt
tőlük kődobásra volt.
Búzájukat hogy eladták,
árát rendben zsebre rakták,
porzik velük a szekér,
a faluba hazatér.
Nemsokára vagy sokára,
fölvirradtak nagy csapásra:
tolvaj kapott földjükre,
búzájukat meggyűrte.
Még ilyen nagy kárt nem értek,
búslakodtak csak szegények,
összedugták fejüket,
hogy a tolvaj ki lehet.
Végül annyit kitaláltak:
éjjelente lesbeállnak,
majd a tolvajt meglepik,
tolvajláson érhetik.”