Ez a könyv, több mint tíz nyelven, egy és félmillió kötetben jelent meg.
„Fenn a mennyországban, az angyalok üdvözült, boldog seregében nagy élénkség, nagy tevékenység uralkodik. Közeledik az év legszebb éje, az az éjszaka, amikor Betlehemben a kis Jézus ott pihent a jászol szalmája közt. Ilyenkor a gyermekek lenn a földön még egyszer összeteszik kezüket mielőtt elaludnának s elmondják a jó Isten előtt legtitkosabb kívánságukat. De az angyaloknak nagyon sok dolguk van ám s azok nem érnek rá arra, hogy minden gyermek számára éppen azt készítsék el, amit az legjobban szeretne. Azért a jó Isten úgy gondoskodott, hogy e célra egy külön szellemet rendelt, a karácsony szellemét, egy nagyszakállú öreg bácsit, aki mindig úgy tesz, mintha haragos volna, pedig azért senkinek sincs nálánál jobb szíve e világon. Ő tanítja meg az angyalokat arra, hogyan kell a babák arcát szép pirosra festeni s hogyan kell a pókháló finomságú selyemszövetből babaruhát varrni. A nagyobb angyaloknak szintén ő mondja meg, hogy hány katonasapkára, dobra, korcsolyára, építőszekrényre, hány doboz ólomkatonára van szükség, hogy minden gyermek megkaphassa a magáét. Nagyon jól tudja, melyik fiú mit kívánt s még az almát és diót is ő aranyozza meg fenn az égben, ahol minden oly fényes, olyan ragyogó!
Mialatt az angyalok ily szorgalmasan dolgoznak azon, hogy a gyermekeket boldoggá tegyék, azalatt halkan suttognak egymással. Beszélnek Isten jóságáról s irgalmáról, az emberek erényeiről s bűneiről s arról, hogy mily boldogság, ha valaki másért fáradozik s másnak örömöt szerez.
Csupán egyetlen egy van az angyalok között, aki nem beszél, sőt ujjait is alig mozdítja. Ez egy meghalt leányka lelke és csak tegnap óta van a mennyországban. Tulajdonképpen csak próbára hozták ide, mert, fájdalom, a leányka ott lenn a földön nem tartozott a legjobb gyermekek közé s így lelkének sem volna helye a jó angyalok között. Csupán azért bocsátotta be a jó Isten, mert a szegény anya, aki elvesztette gyermekét, nagyon sokat imádkozott lelkéért.
A gyermek azonban eddig még nem szokta volt meg a mennyország csodás pompáját. Álmodozva játszik egy szép babával, melyre egy arannyal hímzett selyem ruhát kellene ráadnia s amint elnézi a szép játékszert, egészen elszomorodik s így szól:
„Mi is kapunk itt karácsonyi ajándékokat?” Erre egy szép, komoly angyal, ki éppen közelében áll, megsimogatja a gyermek selymes szőke haját s így válaszol: „Nem, gyermekem! Itt minden nap olyan, mintha karácsony ünnepe volna. Itt örökös fényben, ragyogásban s gyönyörben élünk. Minden nap láthatjuk a Megváltó arcát és mitsem tudunk fájdalomról vagy szomorúságról.”