Menu

Lengyel Balázs: Volt ​egy gólyám

A VOLT EGY GÓLYÁM TÖRTÉNET ONLINE OLVASÁSA

Ha érdekel, sikerül-e meggyógyítani Gergő gólyáját, s egyébként is szereted az állatokat, akkor olvasd el Lengyel Balázs három novelláját, amelyek: a “Volt egy gólyám”, “Madárfogás”, “Az aranyhörcsög”.

“Bemutatkozni mindig utálatos. Az embert fülön csípik, s azt mondják: „Fiam, mondd szépen a nevedet.” No, tessék! S méghozzá szépen. Pedig én már nagyfiú vagyok, kilencéves, azazhogy csak leszek kilenc, olyan nagyfiú, akinek már megvan a maga dolga a családban, megterítek, szaladok vízért, reggel-este pedig cickafarkfüvet gyűjtök a tyúkoknak, meg miegymás. De azért csak morgok valamit a fogam közt ilyenkor. És fogadni mernék, hogy ti is így vagytok vele.
No de hiába húzom-halasztom, végül is túl kell esni rajta.
Szóval engem Gergelynek hívnak, amit erre mifelénk úgy becéznek, hogy Gergő. Teljes néven: Kondor Gergely.
Annyit hát máris tudtok rólam, hogy hány éves vagyok, hogy hívnak, és azt is kitalálhattátok, hogy falun lakom, másképp hogyan is tudnék cickafarkfüvet gyűjteni a tyúkoknak reggel-este? Vagyis bármennyire idegenkedtem tőle, jutottunk máris valamire.
Falun élek csakugyan, egy kis faluban egy hegy alatt – a csúcson egy várrom, fölötte vércsék köröznek –, s ha szétnézek a házunk udvaráról, kétfelől is vízre látok, csillogó, fényes vízre.
Ez a víz, amely az udvarunkon kétfelől is a szemembe csillan – mert mi egy félszigetfélén lakunk –, egy nagy tó, a Balaton. Higgyétek el, nem túlzok, valóban nagy-nagy tó. Ha előveszitek a térképet, azt, amelyen egész Európa rajta van, láttok egy kisebb foltot Közép-Európa szélén, az Magyarország, rá is van írva. Benne van egy hosszúkás kék pacni. Az a Balaton. A színe azért nem olyan kék, mint a térkép festéke, nem is olyan sötét, mint a levelezőlapokon a tenger, de nem is szürke. Inkább olyan szelíd-kék, mintha a tengerbe tejet loccsantottak volna, jó sok, finom tejet. De azért így is szép.”

* A VOLT EGY GÓLYÁM TÖRTÉNET ONLINE OLVASÁSA*

Kategória