A „Cserebogár úrfi a tengeren” című kötetben gyerekekről, törpékről és állatokról szóló meséket olvashatunk.
A történeteknek kivétel nélkül van valami erkölcsi mondanivalójuk, mindegyik mese végén ott van a tanulság.
„Cserebogár úrfi olyan kevélyen, kényesen besétált a papírhajóba, mint egy hajóskapitány. Pista eleresztette a vitorlát és a hajó vígan futott tova a habokon. A gyermekek utána kiabáltak, a míg csak láthatták:
– Hova utazol, kis cserebogár?
– A tengerre, jó Katicám!
– Mit hozol nekünk a tengerről, kis cserebogár?
– Arany almát, ezüst diót, jó Pistikám!
– Tiszteltetjük a tengert, kis cserebogár!
– Majd megmondom néki, kis Katicám, jó Pistikám!
Ezzel a kis aranyhajó eltűnt szemük elől, mert egy bokor eltakarta. Cserebogár úrfi pompás papirhajója pedig ment, mendegélt a vízen, patakról a Tiszára, Tiszáról a Dunára…
Gyönyörű útja volt. Útközben semmi baj nem érte. De meg kell adni, hogy Cserebogár úrfi kitűnően értett a hajókázáshoz. Ő maga volt a kapitány is, a kormányos is, az evezős legény is, meg a szakácsné is, még se fordult föl. Csak egyszer érte nagy veszedelem, a mikor a hajó nekiment a Tiszában egy nádszálnak… Az volt az ijedelem! Meg is szeppent Cserebogár úrfi, mert kis híja volt, hogy fel nem dőlt az arany hajó. Szerencsére ott lubickolt a közelben egy jószívű kecsege, az hirtelen odaúszott s visszabillentette a hajót rendes állásába.”