Menu

Moldova György: A beszélő disznó (Hangoskönyv)

beszelo-disznoA disznó nemcsak beszélni tud. A disznó karriert is csinál. Méghozzá tökéletesen. Pontos helyrajzjelentéseivel és megoldási javaslataival felvirágoztatja otthonát, az Állami Gazdaságot. Áldásos tevékenysége folytán sertéstársai emelt fővel mennek a Vágóhídra, amelyet ő sikeresen elkerül. Bár a maga nemében pótolhatatlan, egy pillanatra sem feledkezik meg jövőjéről: megbízóit is alaposan megfigyeli…

A számítógépnek minden oka megvan a boldogtalanságra. Gazdái – hogy botrány nélkül elkönyvelhessék – Nagy Bélának keresztelik. (Feltehetően valaki rendszeresen felveszi a fizetését is.) Később arra is rákényszerülnek, hogy emberbőrbe bújtassák. Középszerűre programozzák ugyan, de kiváló adottságait így sem sikerül eltüntetniük. Így aztán a szegény számítógép a kiemelt pozícióból hamarosan mélybe zuhan, majd korrupt kis közértpénztárosként végzi be a pályafutását. Kérdés, hogy a részeges takarítónőtől született gyermeke mire megy majd a zseniális apai örökséggel. A lezüllött komputert azonban már kevéssé érdekli a dolog: bánatosan kortyolgatja a sósavat, s mielőtt lejárna a szavatossága, még asztalához inti a cigányt…

Részlet a hangoskönyvből:

„A gondozó a rácsra könyökölve figyelt néhány percig, várta, hogy a hang újra jelentkezzen. Egy ideig csak a tömegben fekvők felhorkanó röfögése hallatszott, mikor valamelyikük fészkelődött, és megzavarta a többiek álmát, majd váratlanul megszólalt a különhúzódó malac is.

– Józsi, a kurva anyádat!

Kerekes összerázkódott, csak sokára tudta összeszedni magát annyira, hogy még mindig remegő térdekkel eltávolodjon a ketrectől, de közben is vissza-visszanézett. Kint, az ól előtt megállt, és marokra gyűrt zsebkendőjével szárítgatta a homlokát, tudta, hogy felfedezését azonnal jelentenie kell.

Doktor Barta Edit, az Állami Gazdaság igazgatónője még fent volt ezen a kései órán, tanulmányt írt egy mezőgazdasági folyóiratba, épp az „aratás” szó jelentését kereste az Értelmező Szótárban, mikor Kerekes bekopogott hozzá, és elfulladó hangon közölte, hogy az egyik malac tud beszélni. Az igazgatónő megigazította a szemüvegét:

– Ide figyeljen, Kerekes: azt még elnéztem magának, hogy a múltkor részegségében belezabált a hallisztbe, és utána az önitatót nyomkodta az orrával, de ha ebből azt a következtetést vonja le, hogy magának mindent szabad, és éjnek idején is ilyen marhaságokkal zaklat, ki fogom rúgni.

A sertésgondozó égre-földre esküdözött, hogy igazat mond, és addig könyörgött, amíg rábeszélte az igazgatónőt, hogy menjen ki vele a telepre.”

A BESZÉLŐ DISZNÓ HANGOSKÖNYV LETÖLTÉSE

Kategóriák