Menu

A kór – Kór-trilógia 1.

KORMindig köztünk éltek.
A vámpírok.
Csöndben lapultak a sötétben.
Várakoztak.
Most eljött az ő idejük.
Egy hét, és Manhattannek vége.
Egy hónap, és az egész országnak.
Két hónap – és az egész világnak.
Egy Boeing 777-es száll le a JFK repülőtéren, de hirtelen lefékez az aszfaltcsík kellős közepén. A sötétítők lehúzva. Az áram elment. A kommunikációs összeköttetés megszakadt. A földi személyzet tanácstalan, ám ekkor segélykérő üzenet érkezik. Dr. Eph Goodweather, a Kanári projekt névre keresztelt, biológiai fenyegetéseket vizsgáló gyors reagálású csoport vezetője fogadja a hívást, és azonnal a géphez siet. Amikor körülnéz a fedélzeten, megfagy benne a vér.
Spanyol Harlem egyik zálogházában az egykori egyetemi tanár és holokauszt-túlélő, Abraham Setrakian érzi, hogy történt valami. És tudja, hogy elérkezett az idő, hogy háború készülődik.
Amikor a vámpírvírus, amely már New Yorkot is megfertőzte, elharapózik az utcákon, megkezdődik a gigantikus méretű háború. Ephnek, akit Setrakian és egy szedett-vedett csapat segít a harcban, meg kell fékeznie a járványt, és meg kell mentenie a városát – a várost, ahol a felesége és a fia is lakik –, mielőtt még túl késő.
Olvass bele:

Kategóriák