A déltengeri szigetvilág egyik egzotikus fürdőhelyén, a Grand Hotel. A hotel vendégeinek nyugalmát félelmetes hír kavarja fel: az egyik lakó pestises megbetegedése miatt vesztegzár alá kerültek. Az igazi indok, amiért lezárták a hotelt, nem más, mint a Banánoxid nevű találmány vegyi képletének megszerzéséért folyó harc.
S miközben kezdetét veszi a szigeten az esős évszak, amely fülledt, rossz szagú, alattomos köddel és trópusi záporral rontja a vendégek hangulatát, gyilkosság történik. A szálló ettől kezdve képtelen fordulatok színhelyévé válik, rémületbe kergetve a békés milliomosokat, kereskedőket, szépasszonyokat, s a vigasztalásukra siető lovagokat. De van itt ezen kívül egy kissé nyűgös, ám rendkívül kedves, pizsamás fiatalember, aki szüntelen ruhát vált és szerelembe esik; egy ékszereket hajszoló házasságszédelgő; egy bőröndbe zárt hulla és természetesen a találékony, nagyvonalú rendőrfelügyelő.
Mire a titokra fény derül, a bűnös büntetését, a hős, a házasság elől menekülő fiatalember pedig szerelme kezét nyeri el.
„…Ismét egy fürdőszobában volt. Onnan egy sötét hálóba lépett óvatosan. És…
…Valaki jött a másik szobából. Csak annyi ideje volt, hogy a fal és a szekrény közé húzódjon. Nyílt az ajtó. A beözönlő fényben egy szobaleány látszott, csinos bóbitával. Három nő ült kinn. A fiatal, szép Olga Petrovna bárónő, ismert teniszbajnok, Ursula Hugersheim, von der Frühwart lovag özvegye, legalább hetvenéves és Helga Jörins, a svéd metafizikusnő, többtudományos munka szerzője, az indiai Lélek Mozgalom megalapítója. Szikár, hosszú, ráncos, cvikkeres ősz nő, magas nyakú fekete blúzban. Helga Jörins (az indiai Lélek Mozgalom megalapítója) azt mondta a szobalánynak:
– Negyvenfokos vizet engedjen a kádba…
És Félix fogoly volt, mert a szobaleány bement a fürdőszobába. Zuhogott a víz.
A két vendég búcsúzott.
– Hát szólok majd az inasnak, hogy hozzon ki egy plümót – mondta Ursula Hugersheim (von der Frühwart lovag özvegye). – Ebben a nedves évszakban a lábon keresztül támadja meg az embert a reuma.
– Igazán kedves… – hálálkodott Helga Jörins teozófusnő. – Köszönöm… Fogadja el, méltóságos asszonyom, hálám jeléül a Női erkölcs nagysága és a halhatatlanság című munkámat.
– Köszönöm. Jön maga is, Petrovna bárónő?
– Egy percre maradok. Jörins kisasszony megígérte, hogy kiválaszthatok néhány könyvet…Szörnyű így, ebben a csúf évszakban, tenisz és vitorla nélkül; csak néhány jó könyv menthet meg.
Petrovna gyönyörű nő volt. Szőke, finom arcú és kisportolt alakú. Szürke, egyszerű, angolos szövetkosztümjében Ibsen-darabok hősnőire emlékeztetett. Ütemes, lassú járással a könyvespolchoz ment, és hátra tett kézzel, retiküljét lóbázva az ujjain nézegette a köteteket.
Ursula Hugersheim (von der Frühwart lovag özvegye) és Jörins kisasszony elment. A száraz, hosszú, sovány, idős teozófusnő (az indiai Lélek Mozgalom megalapítója) kikísérte.
Félix mozdulatlanul állt. És amit a másik szobában látott, attól még dermedtebb lett ez a mozdulatlanság.”