Menu

Harriet Beecher Stowe: Tamás bátya kunyhója

tamas-batya-kunyhojaHarriet Becher-Stowe azok közé tartozott, akik meg voltak győződve arról, hogy a tisztességes embernek fel kell emelnie szavát a rabszolgaság ellen. Ez a regény tehát a maga idejében vitairat is volt azok ellen, akik nagy hangon hirdették, hogy a néger alacsonyabb rendű fajta. A regény minden néger szereplője rácáfol erre. Elsősorban George Harris, aki családjával megszökik, és Északon művelt ember lesz. De az író főként azokat rajzolja meg nagy szeretettel, akik az elnyomatásban is jóakaratú, erkölcsös emberek maradnak. Ilyen mindenekelőtt Tamás bátya, a regény főhőse.

Részlet a könyvből:

„Tamás bátya kunyhója szorosan gazdája háza mellett állott, előtte csinos kis gyümölcsös és veteményes kerttel, melyen látszott, hogy kitűnően gondozzák. A ház egész homlokzatát felkúszó növények és virágok borították, eltakarva a faragatlan gerendákat, melyekből a kunyhó össze volt róva. Nyáron a kertben pompás díszvirágok nyíltak, melyek Chloe néni szívét örömmel és büszkeséggel töltötték el.

Lépjünk be a lakásba. Az urasági lakban vége a vacsorának és Chloe néni, ki mint főszakácsnő felügyelt a főzésnél, alárendeltjeire bízva a mosogatást, eljött saját kényelmes otthonába, hogy öregének is vacsorát készítsen. Ő az, aki a tűzhely körül sürgölődik. Kerek, fekete az arca és oly fénylő, hogy arra a feltevésre jogosít, hogy tojásfehérjével kenték be. Csak úgy sugárzik róla a fejét borító, jól kikeményített tarka turbán alól a megelégedés; de valljuk meg, ez arcról az önérzet kifejezése sem hiányzik, mely meg is illeti az egész környék általánosan elismert legjobb szakácsnőjét.

A kunyhó egyik szögletében hófehér takaróval befödött ágy állt, mellette meglehetős nagy szőnyeggel. Ez a szöglet mintegy szalon gyanánt szolgált, ahova a gyermekhadnak nem volt szabad lépnie. A másik szögletben sokkal szerényebb igényű ágy mindennapi használatra szolgált. A tűzhely fölött bibliai jeleneteket ábrázoló metszetek mellett Washington Györgynek színes arcképe díszelgett, melyen e hős, ha szeme elé kerül, bizonyára elbámult volna.

Egy durván összerótt padon a szögletben nehány gyapjas hajú, fénylő fekete szemű és kövér pofájú fiú nagy figyelemmel kísérte a járni tanuló baby első kísérleteit, melyek abban álltak, hogy feltápászkodott, egy pillanatig egyensúlyban maradt, aztán elvágódott, minden hasztalan próbálgatásával viharos tetszést aratva, mintha valami nagyon okos dolgot művelt volna.

A kissé ingatag lábú, a tűzhely elé húzott asztal meg volt terítve. Rikító színű csészék és tányérok mutatták, hogy lakoma készül. Ez asztalnál ült Tamás bátya, Mr. Shelby legjobb munkaereje, e történet hőse, termetes, szélesmellű, hatalmas alkatú férfiú, fénylő fekete színű, igazi afrikai vonású arcán a komoly és nyugodt józanság, valamint nagy nyájasság és jóakarat kifejezése honolt. Valami önérzetes és méltóságos volt egész modorában, de mások iránti bizalommal és alázatos egyszerűséggel párosulva.”

A TAMÁS BÁTYA KUNYHÓJA KÖNYV LETÖLTÉSE

Kategóriák