Menu

James Fenimore Cooper: Az ​utolsó mohikán

AZ UTOLSÓ MOHIKÁN KALANDREGÉNY LETÖLTÉSE

Történetünkben Munro alezredes leányai egy angol katonatiszt kíséretében az őserdőn keresztül apjukhoz igyekeznek a William Henry-erdőbe.

Vezetőjük egy irokéz indián, aki az angolok szolgálatában áll, noha törzse a franciák szövetségese. Magua, az irokéz, tévútra csalja őket, mert gyűlöli az alezredest. Szerencsére találkoznak Sólyomszemmel, aki két mohikán barátja társaságában arra vadászik.
Az izgalmas történet folyamán a tábornok két lánya két ízben is indián fogságba esik. Hősi halált hal az ifjú mohikán, akivel kivész a mohikánok nemes indián törzs.

Részlet a könyvből:

“Ravasz Róka felállt, s a delavárok gyűrűjének közepére lépett. Egy pillantást vetett a foglyokra, majd így kezdte beszédét:
– A Nagy Szellem különböző színű bőrt adott az embereknek. Vannak, akiket feketére festett, s azt mondta, hogy ezek legyenek a rabszolgák, és holtuk napjáig dolgozzanak, mint a hódok.Ti is hallhattátok már a feketék nyögéseit a Nagy Sós-tó partján, amikor a hatalmas kenuk hozták s vitték őket. Másoknak sápadt arcot adott a Nagy Szellem, s elrendelte, hogy legyenek kereskedők, hunyászkodjanak meg asszonyaik előtt, mint a kutyák, s bánjanak kegyetlenül a rabszolgáikkal, mint a farkasok. Adott nekik nyelvet, amely álnokabb, mint a vadmacskáé; szívet, amely gyáva, mint a nyúlé; elmét, amely ravasz, mint a disznóé, de nem úgy, mint a rókáé; adott nekik kezet, amely hosszabb, mint a jávorszarvas lába. Álnok nyelvével a sápadt-arcú megtéveszti az indiánokat; gyáva szíve arra ösztönzi, hogy másokat fogadjon harcolni maga helyett; ravaszságával a világ minden javának megkaparintására törekszik; karjával magához ragad minden földet a sós víz partjától egészen a Nagy-tavakig. Mohósága beteggé teszi. A Nagy Szellem éppen elég ajándékot hullajtott az ölébe, de neki minden kell. Ilyenek a sápadtarcúak.
Magua mély lélegzetet vett, majd így folytatta:
– Vannak azután emberek, akiknek rézszínű bőrt adott a Nagy Szellem. Nekik adta ezt a földet úgy, ahogy megteremtette; nekik adta az erdőket és az erdei vadakat. A szél tisztásokat készített nekik az erdőben; a nap és az eső megérlelte gyümölcseit, s télen eljött hozzájuk a hó, hogy figyelmeztesse őket a hálaadás kötelességére. A rézbőrűeknek nem kellettek utak, anélkül is átláttak a hegyeken. Míg a hódok dolgoztak, ők pihentek az árnyékban, s nézték. Nyáron élvezték a hűs szelet, télen meleg állatbőrökbe öltöztek, és nem fáztak. Néha ugyan harcoltak egymás ellen, de csak azért, hogy bebizonyítsák férfiasságukat. Bátrak voltak; igazságosak voltak; boldogok voltak.