A 14. századi nagy pestis történetei Kínától a sztyeppén a tengereken át. A járvány eléri Európát is. A fekete haláltól való menekülés, a kihalt falvak, a zsigeri félelmek, a hitbe való menekvés könyve ez. Tizennyolc novellán keresztül mindegyik írás máshogy közelít a halálhoz, amely a pestis képében fenyeget. Vannak szereplők, akik belehalnak, kevesek kigyógyulnak, mások el se kapják. Némelyik szereplő két-három részben is feltűnik. A novellák közös szereplője a halál. Ő járja a táncát: papokkal, katonákkal, orvosokkal, kereskedőkkel, építőmesterekkel, hajósokkal, parasztokkal, udvarhölgyekkel.
S noha Kínától Nyugat-Európáig látszólag a halál az úr, a történetek végül abba az irányba állnak össze, miszerint mindig újra lehet kezdeni. Vagy legalábbis próbát kell tenni vele.
Részlet a könyvből:
„A lovasok parancsnoka fölágaskodott a nyeregben, a parasztokat fürkészte, azon tanakodott, melyik lehet a vezetőjük – vagy ha olyan nincs, akkor kivel érdemes beszélni. Végül azt az idős férfit szólította meg, aki az első kocsi bakján ült, egy, a gyeplőt tartó ifjú mellett.
– Honnét jöttök?
Az öregember az ifjúra nézett, mintha nem lenne biztos abban, hogy hozzá intézték a kérdést. A mongol már arra gondolt, hogy az öreg talán nem érti, mit mondott neki, amit furcsállott, hiszen errefelé ha némi különbségekkel is, de nagyjából ugyanazt a nyelvjárást beszélték az emberek. Közelebb lépdelt a szekérhez, nem zárván ki azt a lehetőséget sem, hogy amaz esetleg nagyot hall, s már épp készült megismételni a kérdést, amikor az öreg megszólalt:
– A szülőfalunkból jövünk, uram. Kétnapi járóföldre van innen – a háta mögé, kelet felé mutatott.
Tisztán, élénken csengett a hangja. Arról árulkodott, hogy hiába a test öregsége, a férfi lelke és szelleme friss maradt.
– Hová mentek? – folytatta a faggatózást a mongol, ám ez a kérdés már nem hangzott olyan szigorúan, mint az előbbi.
– Azt nem tudom neked megmondani, uram. Oda megyünk, ahová reményeink szerint már nem követnek azok a bajok, amelyek a szülőfalunkat sújtották.
A mongol összeráncolta a szemöldökét.
– Milyen bajokról beszélsz?
A férfi szemei most a távolba meredtek. Úgy tűnt, mintha nem a kérdésre válaszolna, hanem hangosan gondolkodna:
– Nem csak a mi falunkat sújtják, hanem a szomszédot is, meg az azon túlit is. Próbáltunk időben elindulni, de még így se lehetünk biztosak afelől, hogy elkerültük a végzetet. Az is lehet, hogy a halál már itt utazik velünk.”