Menu

Bereck József: Meseenciklop, ​avagy A foltozóvarga

Az ABC-rendbe szedett történetek tárháza ezúttal egy tőrőlmetszett szépirodalmi művel gyarapszik.

Részlet a könyvből:

„Az új cicuson mindjárt látszott, hogy városból hozták. Lenyűgözött bennünket a magabiztossága. A fészer alatt olyan graciőz mozdulattal ugrott fel a fűrészbakra, hogy még a lélegzetünk is elállt az ámulattól. S a fényes szőre, a finoman rezgő bajszocskája, a gyönyörű szirmos szeme…! Óh, milyen toprongyosak voltunk mi hozzá képest! Ajti-Ajti Butusú – vagyis jómagam, s talányos előnevemet okkal hagyták el gyorsan barátaim és ismerőseim, hiszen ennek eredetére nekem, a legilletékesebbnek sincs magyarázatom – bumfordi képe az örökké összekuszált és ételmaradékos bajszával, Csigajló fakó, poros bundája, amelyben folyton koldustetű, tollpihe vagy bogáncs éktelenkedett; Pukkancs csipás szemét és lepörkölődött farkát akár ne is említsem.
Kár volna tagadni, mérhetetlenül irigyeltük Tilli-Tillit, a városból jött új cicust. Öreg gazdijai megvették a szomszéd házat, már nyugdíjasok voltak, s na hosszat a hátát simogatták. A mieink reggel mentek, este jöttek, nem is tudjuk, mikor vettek utoljára az ölükbe bennünket.”

A MESEENCIKLOP, AVAGY A FOLTOZÓVARGA KÖNYV LETÖLTÉSE

Kategóriák