Megismerkedünk Berzsiánnal, a költővel; Sróf ezermesterrel; Violinnal, a fülrepesztő zenésszel; a locsi-fecsi Zsebenci Klopédiával, aki mindig tud valami okosat mondani. A történet négyük barátságáról, összeveszéséről, kibéküléséről, valamint Didekivel és Áttentő Redázzal való találkozásáról szól.
Berzsián, a híres jobblada-költő utál mindent, ami bal-lal kezdődik. Berzsián szomorú: az emberek lopnak, csalnak, hazudnak, vizezik a bort, klórozzák a vizet, egymásnak vermet ásnak – elhatározza hát, hogy szakít az emberiséggel. Nemcsak rajta múlik, hogy ez nem sikerül igazán. Sróf mester, aki szemrebbenés nélkül készít televízióból taligát és taligából televíziót, Violin, a fülrepesztő zenész, és Zsebenciék locsi-fecsi lánya, Klopédia a legnagyobb bajban sem hagyják magára. Segítenek rajta, amikor Eszternek hatvanadik születésnapjára nem ír köszöntőverset, s akkor is, amikor kiderül, hogy a költő veszélyes képességgel rendelkezik: amit mérgében kíván, beteljesül.
A lakókat városszerte éri a balszerencse: a lábtörés, villámcsapás, hasraesés, robbanás és nyelvbénulás. Az egész Hörpentő, a nagy hírű szörpentő – ahol kilencvenkilenc-féle szörpöt mér Vinkóci Lőrinc korcsmáros – törzsközönsége összefog, hogy orvosolja a bajt.
Részlet a könyvből:
„Berzsián költő utálta a rosszkedvet. A mások rosszkedvét is, de a magáét kiváltképp.
Most éppen kiváltképp utálkozott. Mert olyan szomorú volt, mint egy lyukas serpenyő.
– Ha a gazdád szomorú, szomorkodj te is – mondta mérgesen a bajszának, és kackiásról konyára állította.
– Te se különbül – oktatta szép, tömör szakállát, és egy fránya mozdulattal összeborzolta.
Vészjósló tekintettel nézett a bútoraira, de azoknak egy szót sem kellett szólnia – olyan szomorúak voltak, amilyenre csak ódon, barna bútorok képesek.
Kókadtan ült hát szomorú szobája közepén a konya bajszú, borzas szakállú Berzsián.
– Semmi kétség – vigasztalta magát -, ha egyszer szomorúság-világbajnokságot rendeznének, úgy nyernék, mint a pinty. Két testhosszal. Azazhogy két lélekhosszal. Lévén ez inkább a lélek dolga.
De valahogy nem vigasztalódott meg a kilátásba helyezett világbajnoki címtől.
– A lyukasserpenyő szomorúságból lassan belesüllyedek a hervadtdália állapotba – mondta keserűen, s ahogy kimondta, máris olyan szomorú lett, mint egy hervadt dália.
De itt aztán megmakacsolta magát.
– Ne tovább! – kiáltott, mert jól tudta, a hervadtdália állapot után már csak az elázottzászló, majd a vízzelteltszarvasnyom szomorúság következhet. Azokból pedig napokig nem lehet kikászálódni.
– Okos fiú vagy te, Berzsián – mondta magának -, találj ki valamit szomorúság ellen! Egy-kettő!”
A BERZSIÁN ÉS DIDEKI MESEKÖNYV LETÖLTÉSE