Mirr-Murr és Oriza-Triznyák, a két kíváncsi kóbor macska kalandjait követhetjük nyomon utazásaik során. Kalandvágyuk a szobából falusi udvarra, onnan pedig a nagyvárosi utcákra űzi őket.
„A két leendő kóbor macska az éjszakát egy szalmakalapban töltötte. A szalmakalapot valaki a padon felejtette, a szél meg lefújta a földre, így találtak rá.
Mirr-Murr ébredt fel először, hatalmasat ásított, s hunyorogva nézett az éles reggeli fénybe.
Csodálatosat álmodott. Egy fehér tányérból itta, szürcsölte, nyalta a tejet, s a tej sehogy sem fogyott el, pedig még kenyeret se harapott hozzá.
Még most is a szájában érezte az ízét, de sajnos, csak az ízét, mert a tej nem volt sehol.
Fölkeltette Oriza-Triznyákot, és elmondta neki.
– Jutott volna belőle bőven neked is – tette hozzá.
Oriza-Triznyák dühös pofát vágott.
– Nem látok semmiféle tejet! – mondta. – Biztos felfaltad az egészet, amíg én aludtam!
– De hiszen csak álom volt – mentegetőzött Mirr-Murr.
– Álom, álom – dörmögött Oriza-Triznyák. – Ismerem az ilyesmit!
Aztán nagy mérgesen kiugrott a szalmakalapból, sétált egy-kettőt, s odavetette Mirr-Murrnak:
– Megyek reggelizni!
– Várj! Én is megyek – mondta Mirr-Murr, s kimászott a szalmakalapból.
– Hiszen te már reggeliztél! Hogy egyesek milyen telhetetlenek!
– Hová megyünk reggelizni? – kérdezte Mirr-Murr, míg Oriza-Triznyák után szaladt.
– Kávéházba. Tejeskávét fogunk enni habbal. Sőt: dupla habbal! – válaszolta Oriza-Triznyák nagyokat csettintve, és már egyáltalán nem volt dühös.
– Nincs pénzünk – mondta Mirr-Murr elszontyolodva.
– Bízd csak ide! Te csak figyelj engem, és csinálj mindent pontosan úgy, ahogy én!”