Menu

Lázár Ervin: A hétfejű tündér

hetfeju-tunderTartalom

Mese Julinak
Az igazságtevő nyúl
A fába szorult hernyó
A hazudós egér
A nyúl mint tolmács
Szurkos kezű királyfiak
Mese – reggelre
Ödönke és a tízemeletes
Szökevény szeplők
Két reggel
Mit ugrálsz, hideg?
A kék meg a sárga
A lyukas zokni
Virágszemű
Nagyapa meg a csillagok
A molnár fia zsák búzája
A kislány, aki mindenkit szeretett
Ha három lábon gyábokorsz
Maminti, a kicsi zöld tündér
Dömdö-dömdö-dömdödöm
A bárányfelhő-bodorító
Rácegresi és Pácegresi
A hétfejű tündér

Részlet a könyvből:

„KÉT REGGEL

Egyszer két Reggel találkozott a Tejúton.

– Jó reggelt, Reggel! – mondta az egyik, s megemelte halványkék fényekből szőtt kalapját.

– Adjon isten! – mondta a másik barátságos, rubinpiros mosollyal.

– Hova-hova? – kérdezte az első, és megigazította magán fénylő, drágaköves köpenyét.

– A Földre. A Földre megyek – mondta a másik átszellemülten.

A fényekből szőtt kalapú erre elkomorodott, még a kalapja is halványabb lett hirtelen, s a drágakövei mintha elfelejtették volna a csillogást.

– Még hogy a Földre! – mondta baljóslatúan. – Ne ám, hogy úgy legyen!

– Márpedig az úgy van! Ma lesz a Földön május első vasárnapja, igaz?

– Igaz.

– Nahát akkor! Ma én fogok lent derengni és pitymallani.

– Azt szeretném látni – kiabált a társa -, május első vasárnapjára én megyek! Még hogy derengeni és pitymallani! Kerengeni és nyilallani fogsz, édes barátom. Ma én ragyogok fel a Földön.

Ezzel futásnak eredt. De a másik sem volt rest, elgáncsolta, puff nagyot esett, csak úgy porzott a Tejút. Nosza, összeverekedtek, tépték egymást. Hajnaldarabok, pitymallatrongyok, derűfoszlányok röpködtek körülöttük.

Végre aztán az egyik győzött – ki tudja, melyik; a verekedés előtt egyforma szépek, daliásak voltak, utána meg egyforma rongyosak, töpörödöttek -, s ment a Földre, hogy fölváltsa az éjszakát.

Az emberek meg kinéztek az ablakon, és azt mondták: „Hű, de ronda reggelre virradtunk!” És nem is lett jókedvük egész nap.”

A HÉTFEJŰ TÜNDÉR MESEKÖNYV LETÖLTÉSE

Kategóriák