A kötetben három gyermekmese található:
A BŰBÁJOS SZIGET
A HIMALAYA HARANGJA
SZÁZSZORSZÉP HERCEGNŐ
Részlet a könyvből:
„Régen, nagyon régen, amikor még tündérek laktak az erdőkben és óriások uralkodtak a hegyek tetején, volt egyszer egy szegény ember, aki annyira koldus volt, hogy csak egy falat kenyeret sem tudott adni két apró gyermekének: Szőkének és Barnának.
Holdvilágos, csendes éjszaka volt s a két kis fiúcska éhesen, de panaszkodás nélkül lefeküdt. Lefeküdt a szegény ember is, de nem tudott elaludni. Nem jött álom a szemére, ha arra gondolt, hogy holnap még csak el sem mehet munkát keresni, mert ezt a két kis fiúcskát kell gondoznia. Nyugtalanúl hánykolódott ágyában és elkeseredésében végre is arra határozta magát, hogy korán reggel beviszi fiait az erdőbe és ott sorsukra bízza őket.
– Talán, ha valami tündér meglátja, hogy el vannak hagyatva, megszánja őket, – gondolta magában – ha itt maradnak velem, úgyis éhen halnak; hátha így jobb lesz.
És alig, hogy pirkadt a hajnal, fölkeltette két kis gyermekét:
– Gyorsan, keljetek föl: elmegyünk sétálni.
A két kis fiú örvendezve ugrott föl és miután felöltöztek, apjuk kézen fogta őket és bevitte messze, messze a rengeteg vadonba, ahol a fák koronája már oly sűrű fátyollá fonódott össze, hogy a napsugár sem bírt rajta keresztül törni.
Itt aztán megkérdezte fiait:
– Ugy-e, fiacskáim, fáradtak vagytok?
– Igen, papa – felelték Szőke és Barna.
– Akkor hát aludjunk egyet a fűben; ha kipihentük magunkat, megint tovább megyünk.
És úgy cselekedtek. De alig, hogy a szegény fiúcskák elszunnyadtak, apjuk szép lassan fölkelt és óvatosan elszökött mellőlük. Otthagyta az ártatlan kis gyermekeket s elment munkát keresni; még csak hátra sem nézett, még csak egy könnycsepp sem csordult ki a szemeiből: mintha Szőke és Barna nem is az ő fiai lettek volna.
– Hiszen, ha velem maradtak volna, úgyis éhen pusztultak volna el – mormogta magában; aztán rájuk sem gondolt többé.
Midőn aztán a két fiúcska fölébredt s egyedül találta magát abban a sűrű rengetegben, mely egyre sötétebb lett, mind a kettő halálra rémült. Keserves zokogásra fakadtak, mert az éhség is gyötörte őket és kétségbeesve hívták atyjukat, tördelték apró kezecskéiket. De hasztalan; bár rekedtté sírták és kiabálták magukat, zokogásukra csak a vadon erdő viszhangja felelt.”
A BŰBÁJOS SZIGET KÖNYV LETÖLTÉSE