A regény a Mohács körüli időket idézi fel.
Mátyás halála után a főnemesség önkényeskedése és kapzsisága rohamosan élte föl mindazt az erőtartalékot, amit Mátyás felhalmozott: belső békét, külső tekintélyt, törvényt és becsületet. A trónon a beteges, tehetetlen „Dobzse” László (II. Ulászló) ült, s a korona megszerzéséért a Habsburgok és a mérhetetlen ambícióval megáldott Zápolyai János, Szepes grófja versengett.
A két „fekete vőlegény”, Tomory Pál kalocsai érsek, a mohácsi csatavesztett sereg vezére, illetve Czibak Imre váradi püspök és temesi ispán, aki a Mohács utáni zavaros időkben próbál rendet teremteni. Mindketten történelmi személyiségek, s mindkettőjük élete összefonódik, hogy végül tragikusan végződjék.
Az írónő az ő sorsukon keresztül mutatja be a 16. század Magyarországát, Mohács nemzedékét. Megismerjük a nemzeti király mellett kardoskodó középnemesség életvitelét, a nép hihetetlen nyomorát, amely a Dózsa-felkelésbe torkollik; bekukkantunk a királyi udvarba, amely szegényesen tengeti napjait a beteg Ulászló és a gyermek-, majd kamaszkirály II. Lajos alatt.
Megjárjuk a Zápolyák szepesi fellegvárát, ahol nagyravágyó terveket szőnek a tűzön-vízen át trónra törő ivadékok, ott vagyunk a Mohácsi csatamezőn, és tanúi lehetünk az ország három részre szakadásának, a teljes bomlás kezdetének.
„– Hova suvasztották kentek a jószágot? – fröccsent ki belőle az epe.
A góbé derűsen nézdegélt.
– Nem kellett azt suvasztani, uram. Suvad az magától is ebben a fene aszályban. Ami meg bírós volt, azt kihajtottuk a hegyekbe még az ősszel, hogy éhen ne vesszen. Ami kicsi fű itt akad, kell a tehénnek.
– Mind ezt mondják kendtek, mint akik összetanultak. Hát akkor mi az Isten csodájával munkáltak eddig? Talán ezekkel a szúnyogokkal?”
LETÖLTÉS