A történet az első világháború idején játszódok, de nem a harctereken szenvedő katonákról szól elsősorban, hanem azokról a tragédiákról, amelyek a hátországban játszódnak le. A tanyavilágban élő két emlékezetes asszonyalakja közül az egyik, Etel váltig hiszi, hogy férje, Rókus egyszer hazajön. A másik asszony, Piros viszont „összeáll” a nála dolgozó orosz hadifogollyal. Ez utóbbi nem is éri meg férje, Ferenc visszatérését: ikergyermekei szülése közben meghal. A hazakerült férfi fokozatosan összemelegszik az urára hiába várakozó Etellel: házasságot kötnek, gyerekük születik. Kiderül azonban, hogy az elhunytnak hitt férj, Rókus él, s ez teljesen összeroppantja az életüket: az asszony megzavarodik, és egy éjszaka a halastóba fullad, a férfi pedig a bűntudattól űzve felakasztja magát.
Részlet a könyvből:
„Parasztok, de ne gondolja Mátyás, hogy olyan mifajta parasztok. Mink csupa grófok vagyunk azokhoz képest. Fagyökeret őrölnek a kenyerükbe, az ő szájukból ki is fordult kezdetben, de aztán már ez is jó lett volna, csakhogy ilyent se kaptak, embert se láttak, mindenféle bogyókon rágódtak. Rókus aztán nem is bírta soká. Valami nagy fák közt aludtak akkor – mikor megvirradt, Ferenc keltette Rókust, de akárhogy rázta, már nem lehetett lelket verni bele, a szeme is föl volt akadva, ő fogta le.
Mátyás kivette a szájából a pipát, mert úgyse égett.
– Eltemetted?
Nem, nem temette el Ferenc, mert a föld keményre volt fagyva, neki meg semmi egyéb szerszáma egy rossz bicskán kívül. Hanem kapargatott rá mohát meg falevelet, hogy legalább az oktalan állatok meg ne csúfolják. És megnézte a zsebeit is, de semmi az égvilágon nem volt nála a fogolyigazolványán kívül, azt elvette tőle, meg is őrizte, itt kell valahol lenni az írások közt, mindjárt elő is keresi.”