Huszonnégy éves korában Rózsa Sándor kényszerűségből csap fel betyárnak.
Körülötte megelevenednek a korabeli parasztság képviselői, mint a Veszelkák, Pisze Matyi, Maradék Pál, Rózsa Bandi, Sándor öccse. A regény szerelmi szála Sándor és Veszelka Juliska, „a csúnya lány” egymásra találását ábrázolja. A történet során Sándor a betyárcsapat vezérévé válik, de mihelyst lehetséges, vissza akar térni a polgári életbe.
„- Nem szeretőm, ha valakinek sokat jár a szája – mondta Rózsa Sándor. – Olyan embörre’ nem löhet sömmit se kezdeni, akinek lepcsös a pofája.
A műhely előtt szaporodni kezdett a bámész népség. Elébb csak gyerekek tátották a szájukat. Mind taknyos volt, csipás. Sápadt, vézna gyerekek. Valamennyi mezítláb, csizmája senkinek se volt a lábán az egész faluban, hiszen nem is kell ilyen meleg nyári időben, hiszen csak égetne, még a por is perzsel, hát még ha a láb valamibe bele van szorítva. Megsülne talán, mint a hamuba a pogácsa. Nyíratlanok voltak a kis fattyak, a hajuk a szemükbe lógott. Csak ünnepekre nyírták meg őket, a nyírás úgy ment, hogy elvágták ollóval a hajuk végét a fülük felett körül, s mintha sapka maradt volna a fejükön. Most már régen volt a pünkösd, hát azóta jól megnőtt, vastag volt a bunda, mint a juhé.
Azután egy-két asszony húzódott erre. Soknak találták, hogy egy napra két látnivaló is került. Egyik a Péterné meg a lánya a szekéren, meg a pandúrok. Jaj, ez nagyon érdekes volt, kivált, hogy ezeket a kevély Andrásékat így megnyomorgatják. Vigyék is, igaz is, akinek jár, annak jár, s mér ne járna annak a fiúnak is, aki eltávozott. Mindent csak azok használjanak, akik itt maradtak, és az öreg Veszelkát a disznóólba kovártélyozták?
De azért ezt is jó vóna tudni, ki lehet ez a fiatal csikós, aki olyan jól ül azon a gyönyörű lován.”
LETÖLTÉS