Menu

Gulácsy Irén: Nagy ​Lajos király

Az 1380-as évek végén játszódik a történet. Anjou Nagy Lajos szörnyű titkot rejteget: lepráját. A betegség nem derülhet ki, mert aláásná uralkodói tekintélyét, és nem hatalmasodhat el rajta addig, míg be nem fejezte és meg nem szilárdította birodalma vívmányait. Még felesége, Kotromanics Erzsébet sem tud Lajos bajáról. Erzsébet attól szenved, hogy férje, számára érthetetlen okból elfordult tőle és gyermekeitől… Lajost királyi gondjai, betegsége és a királyné iránti aggodalom mellett még valami nyugtalanítja: elbizonytalanodó hite az isteni gondviselés jelenlétében.

gulacsy-iren-nagy-lajos-kiralyRészlet a könyvből:

„Lajos ezalatt csendesen feküdt ágyán.

– E jólélek most – gondolta – oly elmét vehet, hogy én talán Istentagadó volnék…

Pedig nem, dehogyis! Itt ő nem tartott. Nem Isten létezésében kételkedett ő! Hogy van, hogy semmiből világokat alkotó hatalma van, végtelen ereje, egyetemleges szelleme, minden teremtményét számontartó sokoldalúsága, korlátlan körülpillantása, miriádnyi irányú cselekvőképessége egy és ugyanazon időben: ezt hinnie sem kellett. Régtől tudta, óriás és apró jelekből, melyek a gondolkozásnak már legelső korszakában megfejtésekre hívták ki agyát s később, az érettség éveiben, lépésről-lépésre vezették el a megállapítás bizonyosságáig.

Nem Isten létezésében kételkedett; abban, hogy ez a legfölöttesebb Szellem… nem ragyogóbb-e, mint melegítő? Nem hatalmasabb-e, mint gyöngéd? Nem értelmesebb-e, mint érző, a földférgek morzsányi bajaihoz szánalommal lehajolni tudó? Onnan, a végtelen magaslatból: nem egyforma jelentéktelennek hat-e érdem és bűn? Nem mindegyek-e a boldog, vagy boldogtalan embersorsok, a világnak valami távoli és kifürkészhetetlen Isten-conceptus felé rohanásában? Nem – – – szárazfényű-e az a mérhetetlen, földöntúli Értelem?”

A NAGY LAJOS KIRÁLY TÖRTÉNELMI REGÉNY LETÖLTÉSE

Kategóriák