A Fecskék és a Fruskák izgalmas kalandra indulnak!
Flint kapitány nagy vitorlásán, a Vadmacskán már az óceánnak vágnak neki, ráadásul egy vérbeli veterán tengerész, a Fecske-völgyből már ismert Peter Duck, a gyerekek képzeletbeli barátja lesz az útitársuk. Útjuk célja pedig nem kevesebb, mint egy elásott kincs felkutatása egy magányos szigeten. Vajon sikerrel járnak-e, miközben az út során veszedelmekkel, kalózokkal, viharokkal kell szembenézniük?
„- Talán jobb a legelején kezdenem – hallatszott az öreg hangja -, s elmondanom, hogy fordulhatott mindez elő. Az úgy történt, hogy “csónakom kötelét elkötöttem” Lowestofttól, és London ba indultam egy parti bárkán. De Greenhithe-nál otthagytam, és a dokkoknál egy Brazília felé induló csinos kereskedőhajóra szegődtem hajósinasnak. Nem voltam nagyobb, mint ez a fiúcska, aki most olyan nagyon szeretné, hogy a “csúcsvitorlákat igazgassam”, pedig még a “ horgonyt sem szedtem fel”. Jól kezdődött az utunk az Atlanti-óceánon keresztül, de aztán hamar rosszra fordult. Ránkzúdult egy pampero, vagy hurrikán, vagy hasonló erős szél, és mindkét árbocunkat elveszítettük. A hajónk kettéroppant, ráadásul az egyik csónak is összetört a kettő közül, amelyiken menekülni akartunk. De a másik – amelyikben én voltam – sem tartott sokáig. Azonban az egyik tengerész egy árbocdarabhoz kötött, aztán a következő, amire emlékszem, hogy – ahogyan az a könyvekben meg van írva – halálosan kimerülve partra vetődtem egy szigetecskén. A part mentén hatalmas hullámverés dörgött, és ha más részt „ választottam” volna a partravetődésre, hát pillanatok alatt kiverte volna belőlem a lelket. De nem volt lehetőségem a válogatásra, hisz hozzá voltam kötve egy darab fához, meg egyébként is félholt voltam a fáradtságtól. Néhány szikla közti szűk kis partdarabra sodródtam, ahová nem csaptak be a hullámok, bár a szikláknak zúduló tengerár tajtéka ide is el-eljutott. Arról a hajóról többé senkit sem láttam viszont. Amiket először észrevettem, azok a rákok voltak. „