1944, a nyilas korszak végnapjai.
Négy kisember (Gyurica, Kovács, Király és Béla) rendszeresen összegyűlnek a törzshelyükön, egy pesti kiskocsmában, hogy megbeszéljék az élet dolgait, a hétköznapoktól kezdve a filozofikus kérdésekig mindent. Mindannyian más-más társadalmi rétegből származnak, s ezáltal másmilyen a világnézetük is…
Az egyik ilyen alkalommal a társaság öt főre egészül ki. Ő Keszei, a veterán fényképész. Ezen az estén Gyurica egy példázattal áll elő: képzeljenek el egy világot, Lucs-lucs szigetét, ahol egy zsarnok uralkodik népe felett. Ez az ember állandóan megalázza és megkínozza az ott élőket, ám tette abban a világban, az ő erkölcseik szerint nem bűn, így hát lelkiismeret-furdalás nélkül rossz dolgokat, bűnöket követhet el embertársai ellen. Vele áll szembe Gyugyu, az egyik alattvalója, aki folyamatos bántalmazásokon, kínzásosok esik keresztül, ám tiszta lelkű marad, s így vigasztalhatja a tudat, hogy megmarad erkölcsi nagyságában.
A történet végén Gyurica felveti a kérdést hallgatóságának, hogy amennyiben választhatnának, kinek a helyébe lépnének. Ez a kérdés egész este folyamán nem hagyja őket nyugodni. Az összes szereplő rájön, hogy a zsarnok szerepét választaná. Ez ellen csak Keszei tiltakozik. Elmondása szerint ő felemelt fővel vállalná a rabszolga-sorsot. Ezt Gyurica kétségbe vonja, így a sértődött Keszegi feljelenti a társaságot.
Elfogatásuk után 2 nappal és éjjel hallgatják ki és kínozzák őket. Felajánlanak egyetlen menekülési útvonalat: meg kell ütniük egy már félholtra vert kommunistát, aki nem tett semmi rosszat azon kívül, hogy saját szabadságáért küzdött.
Elárulhatják a becsületüket és ismét szabadok lehetnek vagy emberségükben megmaradva vállalhatják a biztos halált. Ebben a pillanatban az elméleti kérdés gyakorlativá válik…