A föld. Ez a regény III. Napóleon korának parasztságáról, az emésztő földéhségről, a külföldi konkurencia halálos szorításáról, brutális szerelmekről, a nyomor és kapzsiság szörnyű tetteiről, a végletes és végzetes viaskodásra kényszerített parasztok nyomorult sorsát mutatja be, tragikus, nyers, vad képekben.
„Két paraszt, férj-feleség, ült egymás mellett az irodában, tisztességtudóan, türelmesen, moccanás nélkül várakoztak. Ez a sok papiros, de főként az oly gyorsan író urak, az egyszerre percegő tollak komollyá tették őket, pénzhistóriák, perek emlékét ébresztették fel bennük. Az asszony harmincnégy éves, nagyon barna teremtés, akinek kellemes arcát nagy orr csúfította, bársonnyal szegett fekete posztóblúzán összekulcsolva tartotta agyondolgozott, száraz kezét; élénk tekintete az iroda zugait fürkészte; világosan látszott rajta, hogy gondolatait az ott szunnyadó sok-sok vagyont jelentő irományok foglalkoztatják; az öt évvel idősebb, vörös képű, békés természetűnek látszó férfi vadonatúj fekete nadrágot és kék vászonzekét viselt, kerek nemezkalapját a térdén tartotta; széles, égetett agyagszínű képén egyetlen gondolat árnyéka sem suhant át; a gondosan borotvált arcból két porcelánkék szem világlott, mereven, akár a pihenő ökör szeme.
Ajtó nyílt, s a küszöbön Baillehache közjegyző jelent meg kivörösödött képpel, éppen most végzett az ebéddel, amit a sógora, Hourdequin gazda társaságában fogyasztott el. Az ötvenöt éves közjegyző még fiatalos volt duzzadt ajkával és ferde vágású szemével, melynek ráncaitól mindig nevetős volt a tekintete. Cvikkert viselt, s beidegződött mozdulattal örökösen húzgálta pofaszakálla hosszú, szürkülő szálait.
– Maga van itt, Delhomme? – szólt, mikor belépett. – Mégis rászánta magát az öreg Fouan az osztozkodásra?
Az asszony válaszolt: – Hát igen, Baillehache úr… Itt találkozunk valamennyien, hogy megegyezzünk, meg hogy megmondja, nekünk, hogy s mint kell csinálni.
– Jól van, Fanny, majd meglátjuk… Még egy óra sincs, meg kell várnunk a többieket.
A közjegyző még beszélgetett velük néhány pillanatig, a búza ára után kérdezősködött, mely két hónap óta esett, s mindvégig barátságos megbecsülést mutatott Delhomme iránt, ami kijár a húszhektáros gazdának, aki egy béressel dolgozik, meg három tehene is van. Azután visszatért a dolgozószobájába.”
.