Tábory Elemér tizenhat éves korában felfedezi magában, hogy egy másik személyiség is él benne. A tudatában, az álmaiban, vagy akár a valóságban. Alteregója az álmaiban jelenik meg, vagy inkább elalváskor vált át az egyik életfél a másikba. Másik énje alantas munkát végezve, megaláztatások sorozatával tengeti mindennapjait. Tizenhat éves koráig Elemérnek erről a másik életről csak bizonytalan emlékei vannak, megmagyarázhatatlan félelmei és „rossz érzései” egyes helyszínekkel és személyekkel szemben.
Alteregója ugyan vele egyidős, de származásáról és korábbi életéről nem tud biztosat, és nem tud részleteket, inkább csak néhány mozaikképre emlékezik. Elemér a nevezetes majális napján tapasztalja először, hogy álma több mint alkalmi és esetleges álom, hogy álombeli alteregójának külön élete van, vagy legalább is lehet. Van tehát a regényben egyszer egy saját személyiség – Tábory Elemér-, egy alteregó személyiség – az asztalos inas -, álombeli emlékek, amelyek az asztalos inas tudatában őrződtek meg, és olyan emlékképek, amelyek „átjönnek” Elemér ébrenlétébe. Az asztalos inasnak viszont nincs emléke Tábory Elemér világáról.