Sir Oliver Yolland – Denham örökös grófja; az Angol Bank felügyelő bizottságának elnöke; a térdszalagrend tulajdonosa; a londoni tőzsde elnöki tanácsának alelnöke; az afrikai, ausztráliai és kanadai államvasutak egyik főrészvényese; és végül, de nem utolsósorban az Egyesült Francia – Angol Nyersanyagkutató Feldolgozó és Értékesítő Tröszt elnökigazgatója – azzal a kéréssel fordul az államtitkárhoz, hogy indítson büntető expedíciót egy politikailag veszélyes területre, ahol a nem mellesleg gróf petróleum után kutat. Az államtitkár a kérését elutasítja. Mit mást tehet ilyenkor egy férfi, aki szándékban eltökélt és még pénze is van?
Szervez magának egy saját sereget! Mi történik ezután? Elmerülvén és tehetetlenül sodródik az eseményekkel, melyekbe felbukkan egy soknevű ifjú hölgy, egy valódi légiós tiszt, és természetesen maga a sereg. A láthatatlan légió.
Részlet a könyvből:
„Miután hajnalra sem érték el az oázist, nyilvánvaló lett, hogy másfelé kellett volna menniük. De itt is sok-sok karó van leszúrva sorban, tehát jelzik az irányt valamerre. Ha messzebb is, de oázisnak kell következnie.
De nem következett semmi.
És dél volt. A Szaharában, ahol a meleget nem úgy jelzik, hogy „árnyékban”, miután ilyesmi ott nincs.
– Ide hallgasson – mondta Izabella őrvezető a szemüveges Kratochvill kárpitosnak (aki regényt ír). – Nekem ez az egész ügy nem tetszik.
– A vezetők valamit titkolnak.
– Nem értenek a vezetéshez.
– Ezt hiába titkolják, mindenki tudja. A regényemben előfordul egy ember, aki sofőr létére jelentkezik pilótának, és csak madártávlatból konstatálja, hogy milyen nagy különbség van egy első vonalbeli vadászgép és egy kistaxi között.
Izabella egy rándítással feljebb csúsztatta vállán a puskaszíjat, és markáns, komoly arccal, gondterhelten nézte menetelő fiát.
– Azt mondom magának, Kratochvill, ez sivatag, és nem lehet viccelni velem ilyen forróságban. Tudni kell, hová megyünk!
– Attól még nem lesz hűvösebb.”