1942-ben, a második világháború idején játszódik a történet. Mátraszentannán él a Tót család. Tót Lajos helyi tűzoltóparancsnok, felesége Mariska és lányuk, Ágika. Fiuk, Gyula az orosz fronton szolgál. Mivel a háború elején a község postását behívták, egy félkegyelmű alakot, Gyuri atyust teszik a helyébe. Egyik nap levelet kap a család a fiuktól, melyben megírja, hogy felettese, Varró őrnagy a családhoz érkezik, hogy kipihenje a háború szörnyűségeit.
Tót intézkedni kezd: szól a lajt tulajdonosának, szivattyúzza ki a WC-t; Mariskát elküldi a volt munkahelyére, hogy kérje el a párologtatót, amely kellemes fenyőillatot áraszt szét a házban; Ágikát anyja átküldi a szomszédba, hogy pár holmit kérjen kölcsön a szomszédoktól. A nagy sürgés-forgás közben sürgöny érkezik a Magyar Vöröskereszttől, amelyben Gyula halálhírét tudatják. A postás, mivel szereti Tótékat – és ezért csak jó híreket tartalmazó leveleket ad nekik -, összetépi a levelet.
Tótékék már előre elképzelik az őrnagyot, hogy milyen is lehet valójában. Azt hitték, hogy az őrnagy magas, délceg, sudár. Amikor a buszmegállóban az őrnagy érkezését várják, egy általuk elképzelt tulajdonsággal rendelkező embert várnak. Ám ez alkalommal kettő száll le a buszról. Az egyik egy jó felépítésű, parancsoló tekintetű volt, pont olyan, mint amilyennek az őrnagyot képzelik. Tóték üdvözlik, ám ekkor tudatja velük az őrnagy, hogy rossz helyen szállt le. A másikhoz igyekeznek, aki ott vár a buszmegállóban. Tót egy kis csalódást érez, mivel ez az őrnagy egy alacsony termetű, viseltes ruhában lévő alak.
Mivel Tót az átlagosnál magasabb ember, az őrnagy azt hiszi, hogy Tót a háta mögé néz. A konfliktust Ágika ötlete oldja meg. Azt tanácsolja az apjának, húzza a szemébe a tűzoltósisakját, és akkor teljesen mindegy, hogy hova néz.
Mikor beesteledik, a Tót család az udvaron levegőzik. Tót nagyot nyújtózkodik, és nagyot nyög hozzá. Erre az őrnagy felébred, és az udvarra sétál. Az őrnagy játszani akar, de Tót nem ért se a sakkhoz, se a kártyákhoz. Ágika tanácsára dobozolni kezdenek. Az őrnagynak nagyon megtetszik a dolog, még Tótot is ráveszik, hogy dobozoljon velük. Egész este dobozolnak. Mikor megvirrad, az őrnagy elégedetten megy aludni. Tót ráhanyatlik az asztalra, és álomba merül. Mariska és Ágika nagy nehezen az ágyba teszik.
Tóték napirendje teljesen a feje tetejére áll, ezért kénytelenek voltak megtanulni aludni ott, ahol éppen tudtak: amíg a leves hűl, amíg a kávé fel nem forr. Este a dobozolásnál Tót közli, hogy a margóvágó, amivel a kartonokat vágják kicsi, és újat kell csinálni. Másfél nap múlva elkészül az új margóvágó. Tótot teljesen kikészíti az őrnagy mentalitása, ezért egyik este elszökik, és a plébánosnál talál menedéket. Mariska érte megy, és miután hazaviszi, Tót bezárkózik az illemhelyre. Az őrnagy zokon veszi ezt, és éppen készül, hogy elutazzon, de Ágika és Mariska rábeszélik, hogy maradjon és tisztázzák a dolgot Tóttal.
Letelik a két hét szabadság, és az őrnagy elutazik. Tóték megkönnyebbülnek, a család újra kint levegőzik a kertben. Ekkor azonban megjelenik az őrnagy azzal a hírrel, hogy a partizánok felrobbantottak egy hidat, és emiatt három napig nem járhatnak a vonatok. Az őrnagy egyből dobozolni szeretne. Tót közli az őrnaggyal, hogy a margóvágót levitte a kertbe. Az őrnaggyal együtt lemennek, ahol a sötétben Mariska és Ágika háromszor hallja lecsapódni a margóvágó karját. Mikor Tót visszajön, Mariska megkérdezi, háromba vágta-e. Tót azt feleli, négy egyforma darabba vágta, és megkérdezi, talán nem jól tette-e. Mire Mariska így helyesel: „De jól tetted, te mindig tudtad, mit hogyan kell csinálni”.