Piki ízig-vérig pesti gyerek. Nap mint nap, tanítás után a Nemzeti Múzeum mögött stukkol, laufmétázik a többi városi suhanccal. Egy római szarkofágban tartanak törzsi gyűlést, és a Muzit életre-halálra megvédik a mezítlábas utcagyerekek kistéri csapatától. Telnek-múlnak a hónapok, Piki gimnazista lesz, és a szeretett Muzi nemes törvényeit elnyeli a múlt, ahogyan az első szerelmet is. Hol van már a Városligetbe vezető omnibusz, a Monarchia hadseregének körúton masírozó, sokszínű kavalkádja, vagy Rózsa tanár úr nádpálcája?
Az édes-bús, békebeli ifjúsági regény nemcsak valódi irodalmi csemege, de érzelmekben és humorban gazdag olvasmány is.
Tartalom:
A Takács-gyerekek új ruhája – Stukk – Megmozdul a Kistér – Bartos Elza üzenetet hoz – A nagy ütközet – Rózsa tanár úr nádpálcája – A vizsga napja – Az órisákígyó – 1/4 Gulden – Hurcolkodás – Indiánok – Szent István – A gimnazista – Piki házitanító lesz – Búcsú a Muzitól
Részlet a könyvből:
Ti azt hiszitek, hogy a Múzeumkert egy vasráccsal körülkerített kert, amelynek határa délről a Múzeum-körút, északról az Esterházy-utca, kelet felől a Múzeum-utca és nyugatnak a Főherceg Sándor-utca, – de mi, akik nem 1930-ban, hanem 1887 körül voltunk tízévesek, nagyon jól tudjuk, hogy a Múzeumkert nem egy vasráccsal körülkerített kert, hanem az egész világ, amelynek határa mindenfelől a végtelenség.
Nem is Múzeumkert a neve, hanem röviden és mégis messzihangzón: Muzi!
– Jössz a Muziba?… – kérdezték a gyerekek akkor egymástól…
– Ott leszek a Muziban!… – hallatszott a felelet…
És a Muzi – az én gyermekkorom Muzija – sok csodálatos történetet tud, amiket a mai gyerekek már nem is ismernek.
Az én Muzim előtt még lóvasút szaladt, az én Muzim előtt katonabanda masírozott a „Nájgebáj”-ba, az én Muzimat Szent Istvánkor elözönlötte a sok falusi, az én Muzimban még nem állott Arany János-szobra, az én Muzimban a szolferinói és königgréci csaták molnárkék pantallós, szürkekabátos veteránjai állottak őrt, az én Muzimban rablót és pandurt, hosszú métát játszottunk, versenyfutásra ott gyűltek össze Pest fiúi, tavaszkor ott volt a legnagyobb gojzi vásár, ott virult az ájnstand, onnan indultunk verekedni a Kistérre, a messzi fatérre, a Károlyi-palota márványcsúzdáján ott lyukasztottuk ki mind a nadrágunkat, onnan vándoroltunk ki a ligetbe a Garibaldihoz, az első indiánokhoz, akik az állatkertbe jöttek…
Mondom, egy egész világ volt a Muzi és főhőse egy villogó feketeszemű fiú, akit Pikinek hívtak…
Ennek a Pikinek a históriáit mesélem el nektek 1930 gyermekei…
Tehát egyszer volt, hol nem volt 1887 körül…”