A regény négy ember életét meséli el, akik látszólag egymástól függetlenül élik át a XX. század történéseit, mégis szoros szálak fűzik össze őket. Két pár: két férfi – a pszichiáter és az ügyvéd – és két nő – a volt stewardess és a szociális gondozó – története. Az 1970-es évektől kezdve egészen 1997-ig. A párban élők a kudarcba fulladt régi szerelmet keresik. Négy ember harca a mindennapokkal, az öregedéssel és az elmúlás gondolatának elfogadásával. Lassan, de biztosan mind a halál felé közelednek. Megérthetjük, hogy idős korban már minden más. A mozgás és a gondolkodásmód is. Átérezzük, hogy milyen érzés visszagondolni évtizedes emlékekre; milyen érzés tudni azt, hogy szinte senki nincs már, aki ránk gondolna; milyen érzés, ha gyermekeink, unokáink, dédunokáink vesznek minket körül; milyen érzés szemétbe dobni tárgyi emlékeinket és ráeszmélni, hogy ami nekünk a múltat jelenti, az mások számára szemétbe való, értéktelen kacat.
„Talán nem kéne mindenáron arra törekedni, hogy te alakítsd a világot… talán hagyni kéne, hogy most már a világ hasson rád. Csak úgy egyszerűen, hétköznapian, befogadni.”