1840-es évek, St. Petersburg, Mississippi folyó melletti városka. Itt kezdődnek Tom Sawyer kalandjai. Tom 12 év körüli árva gyermek, aki nagynénjénél, Polly néninél él, féltestvérével, Siddel. Velük él még Jim, a néger szolga és Mary nevű unokatestvére.
Tom Sawyer nagy ívben kerüli az iskolát, fantáziadús és találékony fiú. Ötletei pajtásait és legjobb barátját, a csavargó Huckot is megigézik. A fiúk véletlenül egy holttest kihantolásának és egy gyilkosságnak a szemtanúi lesznek. Megjelenik Indián Joe, a félvér, amint Muff Potterre, a csavargóra akarja hárítani a gyilkosságot. Pottert el is kapják és halálos ítélet vár rá. A bíróságon Tom tanúskodása folytán Pottert felmentik, Indián Joe pedig megszökik.
A fiúk kincset keresnek a kísértetházban, de nincs szerencséjük: Indián Joe és társa az orruk elől viszik el. Tom és Becky egy barlangban eltévednek. A kijárat keresése közben felfedezik a rablók rejtekhelyét, majd Tom megtalálja a kijáratot. A félvér a barlangban rekedt és meghal. Ezután Tom és Huck megszerzik az elrejtett kincset és mindketten meggazdagodnak. Hucknak nem nyeri el a tetszését a városi élet, így visszatér a csavargáshoz…
Részlet a könyvből:
„Tom nagyon korán ért az iskolába. Újabban általános feltűnést keltett, hogy ez a különös dolog napról napra megismétlődött. És – mint újabban szokta – nem játszott pajtásaival az udvarban, hanem a kapu körül őgyelgett. Azt állította, hogy beteg, és tényleg betegnek látszott. Úgy tett, mintha ide-oda nézegetne, de valójában csak az utat kémlelte. Amikor feltűnt Jeff Thatcher, Tom szeme felvillant. Figyelmesen bámult, aztán Jeffet nézte, egyedül jön-e, de hamarosan elfordította róla tekintetét. Alig ért Jeff Thatcher az udvarra, Tom csatlakozott hozzá, és minden igyekezettel azon volt, hogy Beckyről beszéljen vele, de a buta fráter sehogyan se kapott a horogba.
Tom újra csak az utat figyelte, és valahányszor feltűnt egy-egy ringó szoknyácska, megint reménykedni kezdett, de mihelyt kiderült, hogy nem Becky érkezik, szíve azonnal gyűlölettel telt meg mindenki iránt. Aztán semmiféle szoknya nem érkezett, és Tom teljesen belemerült bánatába. Bement az üres tanterembe, és leült, hogy tovább szenvedjen. Ekkor még egy elkésett kislány jött be a kapun, és Tom szíve nagyot dobbant. Egy pillanat alatt az udvaron volt, harsány indiánordítással kezdett verekedni, nevetni, üvölteni, tagjainak épségét kockára téve felszökött a kerítés tetejébe, cigánykerekezett, kézállást csinált – szóval minden tőle telhető hősies cselekedetre vállalkozott.
Közben fél szeme állandóan Beckyn volt, figyelte, hogy a kislány észreveszi-e. De Becky, úgy látszott, mindennel szemben érzéketlen volt, pillantást se vetett rá. Lehetséges lenne, hogy nem vette észre? Közvetlen közelébe ment, és ott kezdett újabb hőstettekbe, csatakiáltással körültáncolta, egyik fiúnak lekapta a fejéről a sapkáját, és felhajította az iskola tetejére, keresztültört a gyerekek egy csoportján, eltaszította őket maga elől, mint a forgószél, és végül Becky előtt huppant le a földre, majdnem magával sodorva a kislányt is. Becky azonban elfordult, és orrát magasan hordva csak annyit jegyzett meg:
– Nem szeretem az olyan embereket, akik azt hiszik, hogy mindig valami „hőstettet” kell véghezvinniük.
Tom arca égett a szégyentől. Feltápászkodott, s mélyen megalázva és letörve elsompolygott.”