Hogy valakinek nyolcvanéves korában új könyve jelenjék meg, ez mégiscsak nagy merészség. Méghozzá ha asszony (vénasszony!), akinek van becsületes mestersége, kézzelfogható, szemmel látható, amihez talán ért is, mindenesetre kétéves kora óta gyakorolja egyfolytában, a homokba rajzolástól kezdve a különféle anyagok parancsának engedelmeskedve az olajfestésig és a műanyagok felhasználásáig.
Szántó Piroska festő ötven esztendőt élt Vas István költővel Budapesten, a Duna két partján. Magyarországon. az igazat meséli el az Úr 1994-es esztendejében és az Ő segítségével.
Részlet a könyvből:
„- Írd csak le – biztatott Pista -, ha nem tudnád, az igazságnak átütő ereje van. Csak ne sajnáld közben te magadat, sajnáljon az olvasó, érted?
Dehogy sajnáltam én magamat. Hála istennek olyan fertelmes gyerekkorom volt, hogy már nyolcéves koromra megszereztem a teljes védettséget nagyjából minden rossz ellen. Mindenekelőtt eldöntöttem, hogy az én apám a KIRÁLY. És majd meg is fogom találni a Regény Végén. Mert, természetesen, regényhősnő leszek, ha már szerencsétlenségemre lány vagyok, s így a dicsőség némely területe el van zárva előlem. Ami azt jelenti, hogy minden, ami velem történni fog, az ezzel a regényhősnővel történik, én meg érdeklődve nézek, és lesem, no, hogy is végződik ez a mostani kaland.
Kiszabadulok a kisvárosi rabságból? Persze hogy kiszabadulok, és együtt lakom Pesten imádott testvéremmel, Pannival, akitől tízéves koromban elszakadtam. Boldogan nyomorgunk egyetem és főiskola alatt, ahogy ez már a regényekben és nagy festők életrajzában illik.
Vaszary mester felvesz az osztályába, a Képzőművészeti Főiskolára, aztán kicsapnak.
És börtönbe csuknak, mert azt szeretném, hogy a parasztok ne tésztalevesen arassanak, s a télen minden gyereknek legyen cipője. Hát aztán? Garamvölgyi Aladár többet ült, mint én, gróf Monte Cristóról nem is szólva.
Sokáig rám sem néznek a fiúk, csak havernak tartanak, aztán belém szeret az egyik, s ugyanakkor megjelenik egy méltóbb, akivel egy életre akarok összetartozni? Érdekes.”