Benjamin Walter 13. eltávolítja a balszerencséjéről közismert Pác Tivald – azaz Pencroft – 500.000 fontos örökségét, majd kasszafúrói működéséért járó büntetését.
Benjamin Walter zsarolással kényszeríti Pác Tivaldot – aki mindig pácba kerül -, hogy arcot és sorsot cseréljen vele.
Tivald a jól sikerült plasztikai műtét és az eredményes kasszafúrás után egy kis kiruccanást tervez volt feleségéhez. Kikapcsolódás helyett kellemetlenségek sorozata éri. Végül is szülővárosa hőse lesz. Közben az igazi Benjamin Waltert egy fejlövés kapcsolja ki a mindennapi életből.
És újra bonyodalmak következnek…
Részlet a könyvből:
„És ilyenkor Madge-re gondol. Ha már problémákkal óhajtana foglalkozni. Ha a holnapon törné a fejét, és egyébbel is törődne, mint marhaságokkal (amik végre is az egyedüli okos dolgok a világon), akkor itt van Madge. Akit szeretett. Ma is szereti. Habár fél tőle. Azelőtt is félt tőle. Ez egy kész őrület. Az a nő csupa kötelességtudás volt mindig, csupa pontosság, tisztesség, felelősség minden tette, minden hangja, minden gondolata valóságos lesújtó ítélet Pencroft lényére.
Erre megszeretik egymást.
Sóhajtott.
Ó, Uram, de különös is ez a te világod, ne vedd rossz néven, ha kritizállak. Az ember azt hinné, hogy Madge ideálja egy főmérnök vagy egy táblabíró, aki leméri a fürdővizét, mert csak meghatározott hőfok esetén hajlandó azt alkalmazni tisztálkodásra. Ha hidegebb vagy melegebb egyetlen fokkal is, úgy otthagyja. És van egy órája, amit nap mint nap ugyanakkor felhúz.
Ó, Atyám! Miért hiszik az emberek, hogy csak céllal lehet közlekedni? Ez egyenesen célszerűtlen szokásuk. Milyen nagyszerű lenne a világ, ha a vasúti pénztáraknál azt mondhatná az ember: Kérek 35 dollárért egy utat, négyszeri átszállással, oda-vissza, de kötelezettség nélkül. És valamiféle mérlegen egy ilyen összegért járó utat kimérnének, az illető utazna, valamelyik állomáson villámgyorsan átszállna, nehogy elkésse ismeretlen célja felé a csatlakozást, azután megérkezne egy városba, ahol három napot elölt, és nemzetközi jogszokás alapján mindenki köteles eltitkolni, hogy hol van voltaképpen.
Most kérdem én önöket, tisztelt embertársaim – szónokolt a Mindenséghez kényelmes ringatózása közben -, kérdem én önöket, hogy állandó, célszerű és sürgős közlekedésükkel hová jutottak?”