A krisztinavárosi kis cselédlány, Édes Anna története, aki a kommün után kerül a magas rangú, méltóságos Vizy család szolgálatába. Igénytelen, dolgos, készséges teremtés, nem lop, nem eszik sokat, nem töri az edényeket – kiváló cseléd. Még a szerelem is csendben, a cselédsor szabályai szerint esik meg vele: a méltósága unokaöccsének vaságyra jön kedve, s néhány nap múlva nem marad más Annának, csak a keserves eszmélés és az embertelen testi kín.
A tragédia váratlanul következik be: egy éjszaka Édes Anna meggyilkolja a gazdáit. Kíméletlenül, majdnem közönyösen, mint aki feladatot hajt végre. Miért tette? Hiszen „jól bántak vele”, „semmi baja sem volt” – sopánkodtak az ismerős méltóságák és cselédlányok.
Csak az öreg beteg doktor érez valamit az igazságból: „…Nem úgy bántak vele mint egy emberrel, hanem mint egy géppel.. Cudarul bántak vele…”
Részlet a könyvből:
„Az újság, hogy Annának valami kérőféléje akadt, nem maradt titokban, megtudta az egész ház, s a lakókat két pártra szakította. Báthory úr gondoskodott arról, hogy távollétében hátvédeket teremtsen magának, és megdolgozza a közvéleményt. Mindenekelőtt a cselédekre támaszkodott. Ficsorné, akinek ígért valamit, ha Annát megszerzi, föltétlen híve volt. Ő nyerte meg az ügynek Stefit is, aki biztatgatta Annát, hogy legyen esze, ne válogasson, különben úgy jár, mint ő, aki harminckét éves korában is szolgálni kénytelen. Etel, a Moviszterék öreg Etelje nem egészen állt kötélnek. Elismerte, hogy szép dolog lenne, de nevetett, hogy minek egy cselédnek férjhez menni, addig boldog, amíg lány. Drumáék határozottan a házasság ellen foglaltak állást. Moviszterné semleges jóindulattal tekintett az események elé.
Ezek mindennap kioktatták. Az egyik arra figyelmeztette, hogy siessen, a másik, hogy a világért se hamarkodja el, még ráér. Anna annyi tanácsot kapott, hogy belekábult, és mikor számot vetett magával, hogy hányadán is áll, legjobban szerette volna, ha békében hagynák, vagy ők maguk határoznának akárhogy. Utálta az egészet. Mindig azoknak a pártján volt, akikkel legutoljára beszélt.
Nem lehetett tudni, hogy mi ütött hozzá, hogy kivel beszélt utoljára, kivel nem, hogy az egymásnak ellentmondó tanácsok zavarában kikre hallgatott, egy napon azonban mégis ez történt.”