Cilike már felnőtt, férjhez ment, s most indul Kőváry Lacival nászútjára. A balesetek azonban itt sem kerülik el, s ennek is betudhatóan igazán vidáman indul Cilike asszonyélete… Közbeszól azonban a történelem. Szarajevóban megölik a trónörököst, kitör a háború. Laci is bevonul, s Cilike magányos, aggódó feleség lesz. Még jóformán el sem kezdte asszonyi életét, s az máris félbeszakad. Cilike – ha csak lehet – Laci után megy, s a háború zavarában, ha lopottan, zaklatottan is, de élni tudja életét, s most is, itt is mulatságos kalandjait. De még ez a lopott boldogság is megszűnik egyszer. Laci az orosz frontra kerül, majd fogságba esik. Cilike vár, reménykedik, s végül ha sok megpróbáltatás után is, de nem hiába…
Részlet a könyvből:
„Olyan volt minden, mint egy álom… A vonat már rég kirobogott az állomásról, elmaradtak az utolsó házak is, virágos rétek, hűvös, árnyas erdők illata csapódott be a nyitott ablakon – Cilike még mindig ott állott a folyosón és nem tudott magához térni meglepetéséből.
Hát csakugyan igaz?… Hát lehetséges-e?… Igazán meg volt-e az esküvője?… Négy hosszu évi várakozás után!… Most már ő igazán dr. Kőváry Lászlóné?…
Bement a kocsiba és leült Lacival szembe. Egymásra mosolyogtak.
– Ez az én uram! – gondolta magában Cilike s ez olyan furcsa volt, ugy jött, hogy nevessen – meg egyben hihetetlen is volt. Hát csakugyan férjhez ment végre, anélkül, hogy valami ujabb baleset miatt el kellett volna ismét halasztani az esküvőt?… Megcsipte a karját, hogy meggyőződjék róla: vajjon nem álmodik-e?
Nem, nem álmodott. Laci csakugyan ott ült vele szemben és nevetett reá.
– Utazunk, asszonykám! – mondta vigan. – Velencéig meg sem állunk!
Velence! Cilike vágyainak, álmainak netovábbja! Hát vajjon csakugyan ő az, akit most első utazásra odavisz a férje?…
– Szeretnék magának megmutatni egy kis darabot a világ legszebb részéből, – mondta Laci. – Hat hetünk van, azalatt összekóboroljuk egy kissé a csodaszép Itáliát. Mint egy vándor fecskepár szállunk ide-oda. Előbb elmegyünk Velencébe, aztán Nápolyba, Rómába, Firenzébe… Jó lesz-e?
Hogy jó lesz-e? Hiszen Cilike szivesen ment volna Lacival akár Kurtakeszire, vagy Szilasbalhásra is, hát még oly csodaszép vidékre, a világ legszebb városaiba, ahol szemtől-szembe fogja majd látni mindazokat a műremekeket, csodás alkotásokat, amelyeket eddig csak képekből, leirásokból ismert.
És Laci milyen megértő utitárs lesz! Milyen egyforma az izlésük, hogy lelkesedik ő is mindenért, ami szép, ami művészi, hogy ismer és tud mindent, s milyen szivesen és milyen szépen magyaráz majd meg neki mindent, amit ő még nem ért, nem ismer.
Oh hát lehet-e elképzelni nagyobb boldogságot, mint ha az ember fiatal asszony és a férjével utazik Olaszországba!…”