A DEPRESSZIÓ, AHOGY AZ ÉRINTETTEK MEGÉLIK
„…mintha csapdába estem volna. Sötét, hideg nyirkos minden, és nem tudok szabadulni. Feladtam. Jobb, ha nem is mozdulok, mert felesleges. Nem találom a kiutat, ez elkeserít. Csak bőgni tudok….”
„… mint akit befalaztak. Bármerre indultam a sötétben, falat értem. Bármibe fogtam, valamilyen akadályba ütközött. Semmi sem sikerült. Senki nem kért belőlem…. Felesleges vagyok a Nagy Gépezetben. Akkor meg minek éljek. Nincs kiút, vége. …”
„… mintha eltévedtem volna egy sűrű erdőben. Ráadásul leszállt a köd. Semmit nem láttam, csak hideget, nyirkosságot, fülsértő csendet, és iszonyatos elhagyatottságot éreztem. Már nem is tudtam hol vagyok, végül már arra sem emlékeztem, hogy hova is indultam, zavaros volt minden. Sehol senki. Bármerre indulok, ismeretlen veszélyek leselkednek rám. Még a legjobb talán, ha leülök, és megvárom mi történik. Tanácstalan vagyok…. Segítség! … De senki sem hallja, senki nem keres, senkinek nem hiányzom….”
A depressziós aktivitása totálisan gátolt, hangulata nyomott, s egy sor testi kísérő tünete is van, mint a fáradtság, alvási zavarok, étvágytalanság, székrekedés, fejfájás, szívdobogás, keresztcsonti fájdalmak, a nőknél menstruációs zavarok, a testi funkciók legyengülése. A depresszióst erős lelkifurdalás gyötri, tele van szemrehányással önmaga felé, s állandóan jóvá akar tenni valamit. A depresszió szót a latin deprimu szóból vezetjük le, ami „elnyomást”, „elfojtást” jelent. Ez felveti azt a kérdést, mi fojtogatja a depresszióst, illetve mi az, amit elfojt.
Ez a könyv azoknak szól, akik érintettek, akik gyógyítók, akiknek a környezetében depressziós ember található. És azoknak is, akik a téma iránt érdeklődnek.