A regényben Budapest VII. kerületi környezete jelenik meg, a lányát egyedül nevelő intelligens, dekoratív özvegy életén keresztül. A „Csikágó” bugyraiba kalauzol el, van benne csipetnyi romantika, rejtély és detektívregényekre emlékeztető érzés. A tisztviselői lét minden mozzanatát rendkívül tárgyilagosan és hűen tükrözi vissza.
Részlet a könyvből:
„- Megjegyzem, nagyságos asszony, a Markó nem is olyan rossz hely egy férjnek.
Vilma a könnyein át, nevetve bökte ezt ki. Oly hirtelen változik a hangulata, s oly könnyen mond furcsát, hogy Emma nem is tudta komolyan venni, csak mosolygott rajta.
– Na igen – folytatta Vilma -, legalább, ha hazajönnek, megbecsülik a feleségüket… Kérem, ez az én uram, ez már nem tudta mit csináljon… Szegénynek semmi se volt jó… Elkényeztetik őket a vendéglőkben, ott az étlap, tizenöt-húszféle sült, tészta, előétel, minden csoda. Erdélyi fatányéros meg lacipecsenye… Kérem, ne gondolja, hogy én hibás vagyok abban, hogy… differenciák voltak az elszámolásaiban… Á, nem is került arra sor… Persze ilyenkor az egész világ követ dob az asszonyra, hogy ő szédítette el az urát, s rá költötte a pénzt… Énrám ugyan nem költött, hacsak másra nem. Ezt persze sose lehet tudni…
– De hiszen magába szerelmes volt.
– Szerelmes… Féltékeny igen, de szerelmes?… Mit tudom én, mi az a szerelem… Én még nem voltam szerelmes soha életemben. Én nem tudom, mit jelent, amit szerelemnek neveznek… Ez már a második uram, az igaz, mind a kettő úgy tett, mintha meg lett volna őrülve értem, de én csak mosolyogtam rajtuk… Nem mondom, tetszik az ilyen az embernek, kivált, míg fiatal, de aztán kényelmetlen lesz…”