Magasan szállt.
A világoskék, kristálytiszta levegő szinte megfagyasztotta hatalmas szárnyait, amelyek rebbenés nélkül vitték az irdatlan égen. Acélizmú testében rettenetes erők feszültek. Messze maga alatt látta lassan szürkébe borulni a földet. Nagy, ibolyaszín szemét az előtte lenyugodni készülő napba meresztve repült a holnap felé.
Nem tudta még, milyen messze lesz az a holnap.
Hősökből mindig is kevés volt. Az igazi kalandozók sincsenek sokan, de belőlük is csak ritkán válik hős. Sőt jó részük azt sem tudja, hogy hőssé vált. Öreg Nat már tudja… Bragollach is sejti, Laurena viszont talán még csak nem is sejti. Mint mondtam, kevés hős él a világokon. Ezért talán nem meglepő, hogy egy-egy hős több helyen is megfordul. Lehet, hogy más a mindenkori neve és talán az arca is, de azért ő még ugyanaz. Így lehet, hogy Bragollachot Owyn la Parchen néven is ismerik, Laurenát pedig Eliahara con Doinnak hívják egy másik világban. Hármuk közül csak Öreg Nat ugyanaz mindenhol…
Laurena a kalandozók második nemzedékéhez tartozik, hiszen már szülei is a világot járták (leginkább Középföldét, de máshol is megfordultak). Laurena tőlük örökölte ezt a hajlamot. Faját tekintve félelf, ahogy az apja; és Völgyzugolyban látta meg a napvilágot. Most is itt lehet megtalálni, ha nem épp a világot járja. Foglalkozására nézve vándorénekes. Dalaival mindenhol vigaszt önt az elkeseredettek szívébe. Hátközépig érő, fekete haját nem fonja be és nem köti copfba; hagyja, hogy a szél kedvére játsszon vele. Ez alól csak egy kis tincs kivétel, amit egészen vékonyra font és egy szajkótollat tűzött bele. Szeme borostyánszínű, alig láthatóan ferde metszésű, és nagyobb, mint amit az ember megszokott. Ha úgy akarja, különös igézet árad belőle.