Paula tündöklően szép és félelmetesen okos feleség, aki mellett kivirul az élet. Férjének, Forrest Dicknek odaadó segítőtársa, nélküle talán el sem végezhetné azt a hatalmas szervező képességet kívánó munkát, mely a kaliforniai vad pusztaságból, rövid idő alatt, csodálatos, tejjel-mézzel folyó Kanaánt varázsol. A kaliforniai farmgazdaság kisebb mezőgazdasági üzemmé fejlődik ki.
Paula nemcsak megkönnyíti, hanem valósággal a termékenyítő napsugár erejével teszi férjének életét gazdagabbá és boldogabbá.
Nemsokára megjelenik azonban a férj barátja, Graham Evan és szerelemet ébreszt az asszonyban.
Paula Dicknek immáron tizenkét éve a felsége, és éppoly csodálatos, tökéletes férfi, mint a másik, a jó barát.
Paula nem tud köztük választani, ám a férfiak – mivel mind a ketten szenvedélyesen szerelmesek Paulába – nem tudnak osztozni a hölgyön. A férfiak elutasítás esetén mindketten az öngyilkosságot választanák. De Paula képtelen dönteni a két férfi között, ezért végül ő fordítja maga ellen a vadászfegyvert…
Részlet a könyvből:
– Így. Vagy inkább úgy, hogy különféleképpen akarlak mind a kettőtöket.
– Akkor a dolog el van intézve.
– Hogyan?
– Úgy, hogy én vagyok a vesztes. Graham nyert. Hát nem látod? Itt állok vele egyenlően és minden előnyöm vele szemben a mi együtt eltöltött tizenkét esztendőnk, az elmult szerelem tizenkét esztendeje, a szeretet és emlékezet kötelékei és láncai. Édes istenem, ha ezt a súlytöbbletet az Evan serpenyőjébe vetnők, egy pillanatig sem kételkednél, hogy mit határozol. Az ilyesmi most esett meg veled életedben először és mivel nagyon későn jött, aki meghódított, nehezen tudod elhinni.
– De te hódítottál meg, Dick.
– Ó nem. Szerettem ezt hinni mindig, néha hittem is, de igazában nem hittem el soha. Tulajdonképpen sohasem vettelek le egészen a lábadról, még az elején sem, abban a forró viharban, amilyen az volt. Lehet, hogy elkápráztattalak. Te sohasem voltál úgy oda, mint én. Sohasem voltál olyan szerelmes, mint én. Én voltam először szerelmes…
– És milyen pompás szerelmes voltál!
– Én voltam először szerelmes Paula és te viszonoztad ugyan, de nem ugyanúgy. Sohasem vettelek le a lábadról. Nyilvánvaló, hogy Evannek sikerült.
– Szeretném ezt biztosan tudni. Megvan az az érzésem, hogy meghódított, mégis tusakodom. Ez a kettő pedig nem férhet össze. Lehet talán, hogy engem férfi nem is hódíthat meg. De te nem segítesz nekem semmit.
– Ezt te tudod megoldani, Paula. Csak te.
– De ha segítenél, ha csak megpróbálnád, ó csak egy egészen picit, hogy támogass…
– Csakhogy én fegyvertelen vagyok. Meg van kötve a kezem. Nem tárhatom ki a karom, hogy támogassalak… Nem, nem, szívem, ne szólj közbe. Te az ő karjaiban voltál. Attól a gondolattól, hogy megölellek, úgy remegsz, mint egy rémült madárka. Hát nem érted? A tetteid ellenem döntenek. A tested döntött maga. Az ő ölelését el tudod viselni. Az enyémnek még a gondolatát sem.”