Nyomkereső testestül-lelkestül a delavár indiánok neveltje, és Csingacsguk, a Nagy Kígyó elválaszthatatlan társa. Egy fiatal leányt, Mabel Dunhamot kalauzolja a végtelen amerikai őserdőkön át, aki apjához igyekszik Oswego erődjébe. Ellenséges indián csapatok elől menkülnek, rohanó hegyi patakokon úsztatnak le kis, fakéreg csónakjukon, s csak Nyomkereső és társai ügyessége, tapasztalata menti meg életüket. Az igazán izgalmas események akkor kezdődnek, amikor az Ontario egyik elrejtett kis szigetén árulás folytán váratlanul irokéz támadás éri őket…
Részlet a könyvből:
„A mai New York állam folyói: a Hudson, a Mohawk, az Oswego – valamint tavai: az Erie-, az Ontario-, a Champlain- és a George-tó – többé-kevésbé összefüggő vízrendszert alkotnak. A tavakat ezek a folyók és természetes csatornák összekötik egymással. A Hudson ezerkétszáz méter magasan ered az Adirondack-hegységben, és a New York öbölbe torkollik. A beleömlő Mohawk folyó több tóval köti össze. Fontos vízi út még az Oswego is, amely az Oneida és egy másik kisebb folyó egyesüléséből keletkezik, és Oswego városánál torkollik az Ontario-tóba. Ezek a folyók többnyire gyorsan száguldanak lefelé, és kisebb-nagyobb vízeséseket alkotnak. Legveszedelmesebb szakaszaikat, ahol a medret sziklák szorítják össze, és a víz áramlása különösen sebes, sellőknek hívják.
Cap és társai Fort Stanwixből, a Mohawk partján épült erődből indultak el csónakon. Eljutottak az Oswego tó vizébe, és erdei sétájuk előtt elrejtették a kenut a parti bokrok közt. Júniusi Harmat ott guggolt, és várta visszatértüket.
– Fordítsuk meg a kenut, orrával ár ellen, majd a víz közepén ráérünk visszafordítani – indítványozta Nyomkereső, amikor a társaság odaért a folyóhoz. – Ha azok az átkozott mingók nyomunkra akadnak, megtalálják a kenu nyomát is a sárban. Hadd higgyék, hogy a folyón felfelé folytattuk utunkat.
A tanácsot készségesen követték, azután valamennyien beszálltak a kenuba, Nyomkereső kivételével, aki a parton maradt, hogy ellökje a könnyű járművet. Egy erős lökés után Nyomkereső könnyed ugrással a kenuban termett, anélkül, hogy egyensúlyából kibillentette volna, és a csónak orrában helyezkedett el. Mihelyt a folyó közepére értek, a kenut visszafelé fordították, és nesztelenül siklottak az árral lefelé.
A kenu egyike volt azoknak a kéregből épült, könnyű járműveknek, amelyeket az indiánok olyan ügyesen tudtak elkészíteni. Csekély súlyuk nagyon alkalmassá tette őket az itteni sekély, sziklás vízi utak akadályainak legyőzésére. Az is fontos volt, hogy a csónakot megerőltetés nélkül lehessen vinni vállon is, szükség esetén akár egy-két mérföldnyi távolságra, ha az utasok az egyik folyóból a másikba akartak eljutni. Ezt a kenut egy ember is fel tudta emelni, pedig jó hosszú volt és meglehetősen széles. Nagyon gondos munkával készült, minden kis részét pontosan összeillesztették; játszva elbírt volna több embert is, mint azt a hetet, aki most helyet foglalt benne.
Cap az alacsony padon ült a kenu közepén. Nagy Kígyó mellette térdelt. Nyílhegy és felesége előttük gubbasztott. Mabel félig hevert nagybátyja háta mögött, batyui és csomagjai között. Nyomkereső és Édesvíz állva evezett, egyik elöl, a másik a kenu végében. Közben halkan beszélgettek, nem feledkezve meg a szükséges elővigyázatosságról.”