Egyes emberek frissítően és spontánul hatnak másokra, tele életerővel, mint a természet tavasszal.
Mások egy meleg, pihentető nyári nap fesztelen érzését közvetítik kiegyensúlyozottságuk és nyugalmuk által.
Megint mások energikus és harcos természetükkel az őszi viharok erejére emlékeztetnek, amely minden korhadtat elragad. Ők visznek bennünket előre.
És végül vannak olyanok is, akik mélyreható alaposságának olyan a hatása, mint egy téli tájnak, mely titokzatos és éppen ez által vonzó.
Valaki ezt az évszakot szereti, valaki a másikat, de minden évszaknak megvan a maga sajátos vonzereje.
Így van ez velünk, emberekkel is. Mindenkinek van valami különlegessége, mindenki vonzó és szép a maga nemében.
Egy nő, aki kifejleszti magában, hogy észrevegye a különlegességnek ezt a ragyogását, közvetít valamit Isten öröméből, amit minden ember jelent Neki. Ez az öröm szíveket és arcokat változtat meg, átváltoztatja a világ arculatát.
Részlet a könyvből:
„Észrevenni, meglátni a különlegeset
Ez alatt azt értjük, hogy saját magunkban észrevesszük a különlegeset, de azt is jelenti, hogy másokban is meglátjuk a különlegeset. Milyen vagy Te, milyen tulajdonságaid vannak. Talán vannak olyan emberek, akik olyanok, mint egy rózsa: örülünk az illatának. És vannak olyan emberek, akik talán olyanok, mint a kaktusz, és mikor nem figyeltünk oda, esetleg jól megszúrtuk magunkat. És akkor dühönghetek, hogy te hülye kaktusz, de ő attól még kaktusz marad, és ugyanúgy tüskéi vannak. De ha én ezt tudom, akkor mondhatom azt, aha, te kaktusz vagy, neked tüskéid vannak, veled másként kell bánnom, mint a rózsával. De tudom, hogy valamikor Te is gyönyörűen fogsz virágozni. Csak neked nagyon sok napfényre van szükséged, és egy kicsit óvatosan kell bánnom veled. Tehát fel kell ismernünk, hogy az emberek eredeti sajátos mivoltukban milyenek. Nem kívánhatom azt, hogy egy kaktusz úgy virágozzon, mint a rózsa. Exupery egyszer azt írta egy barátjának szóló levélben: „Köszönöm, hogy olyannak fogadsz el engem, amilyen vagyok. Mi dolgom van az olyan baráttal, aki engem megítél. Hogyha egy sántát odahívok az asztalunkhoz, akkor arra kérem, hogy üljön le, és nem várom el tőle, hogy táncoljon.” Értik ezt a képet? Lehet, hogy ez az ember nagyon jó beszélgetőpartner, intenzív szellemi életet él, de a táncolás nem az ő erőssége, hiszen sántít. Ez nagy probléma sok ember számára. Néha olyan szerepbe kényszerülünk, amelyben hasonlóan érezzük magunkat. Táncolnom kellene, pedig sántítok. Vagy talán én magam kényszerítettem bele magamat ebbe a szerepbe, hogy azt hiszem, hogy táncolnom kellene. Audrey Hepburnt, a színésznőt sokan úgy jellemezték, mint egy olyan nőt, akinek erős kisugárzása van. Megkérdezték egyszer tőle, hogy érhet el valaki ilyen kisugárzást. Erre azt válaszolta: „Ha ragyogó szemeket szeretnél, akkor az emberekben a jót kell keresned”. Ez a mi feladatunk.”