1989. július 9-én katasztrófák – árvizek, felhőszakadások, földrengések, hegyomlások, vulkánkitörések – érik egymást a Földön. Az emberek agresszívan viselkednek, látomásai támadnak, az állatok megvadulnak.
A legkülönösebb események azonban öt – egymást addig nem is ismerő – emberrel történnek. A négy férfit és egy nőt – mindannyian éppen ötven évesek – a bolygó különböző pontjain kábítják el ismeretlenek, s egy felségjelzés nélküli repülőgép a Csendes-óceán egyik lakatlan szigetére szállítja őket. Itt megtudják, hogy más néven születtek, és nincs családjuk. Feladatuk az 1962. február 4. napján, a Vízöntő Korszak kezdetén született 216 fehér hajú ember kozmikus eszközökkel és tanokkal való oktatása.
A szigeten rejtőző fehér hajúak ugyanis genetikailag alkalmasak a különböző kozmoszsíkokkal érintkezni, s megmenteni a nooszférákat. Feladatukban a Koordinátor segíti őket, valamint a sziget felszínén lévő pentagramma, amelynek matematikai összefüggéseit maga a nagy Sybilla adta át Pythagorasnak…
1989 a katasztrófákkal teli Kígyó Éve, melyben a stratégiák nagy része elpusztul a Likvidátorok elleni harcban. De a 216-ból negyvenen életben maradnak…
Részlet a könyvből:
„A Napisten városához Taufik Hotep vezette el a transzmutánsokat. Úgy kóválygott Cheper halott utcáin, mint akit fejbe vágtak. Hatalmas amfiteátrumszerű építményhez érkezett, melynek alján számára elképzelhetetlen rendeltetésű szerkezetet nemcsak kívülről akarta látni, hanem belülről is. Ismerve az egyiptomi sarokkövek jelentőségét, hozzálépett a többitől elütő kockakőhöz, és meg akarta fordítani. Ehelyett süvítő hang tört elő valahonnan, a sziklák meginogtak, és a Napisten városának földegét áttörte egy fekete gombafelhő, mely ott lebegett fél Egyiptom felett.
A Föld hadi megfigyelői azonnali tájékoztatást kértek az ismeretlen fegyverről. Voltak, akik rögzítették, hogy Egyiptom minden híresztelést cáfolva igenis rendelkezik atombombával. Japán kétezer szavas táviratban fejezte ki részvétét, hogy pontosan 44 évvel Hirosima és Nagaszaki után Afrika árjáit is megkísérelték elpusztítani. Augusztus hatodika a Föld végzetes napjaként került be a történelembe, noha Egyiptom mindent tagadott, legfőképpen azt, hogy érti, ami történik. Aztán azt, hogy egyáltalán történt valami. „Mindössze homokkráter keletkezett Gizehtől nem messzire, a Szaharában” – közölték a hivatalos kommentátorok. Eközben a 29 fős expedíciót 49 főre emelték, akik megkezdték alászállásukat.
A transzmutánsok eszközei nélkül az út lehetetlenné vált volna. Cheper 14 geológiai szint alatt helyezkedett el, de az expedíció nem állt meg ezek vizsgálatára, s nem álltak meg addig, míg el nem érték a Napvárost. Taufik Hotep és a két transzmutáns csodával határos módon sértetlenek maradtak. Csak a mindenhol csillogó arany fénye lett tompább, a halott város felett finom szemcséjű porfelhő lebegett, beburkolva Taufik Hotepet és 51 stratégát, mint rejtélyes saisi fátyol.
A tölcsér felszíni pereme körül Faiz tanácsára kutatótábort létesítettek, mely a földi technika segítségével tartott kapcsolatot Cheperrel. A kutatótábor körül hadiövezetet hoztak létre, ahová csak azonosítókóddal ellátva lehetett belépni. A szigorú biztonsági intézkedések után a világ összes állama különös szemmel tekintett az iszlámhitűekre, elsősorban Egyiptomra. A társadalmi mozgalmak hirtelen éppoly agresszív tüneteket kezdtek produkálni, mint az ösztönös élők.
Cheperben a 28-as és a 48-as stratégák felderítették az obszervatóriumnak tekintett objektumot. Meglepetésük nem tartott soká, mikor benne olyan fokra állított műszereket találtak, melyekkel valóban a Kozmoszra láthattak a Taufik Hotep által kilőtt szerkezet silónyílásán keresztül. Az Univerzum ezen pontján olyan volt a mindenség, mintha taszítása folyton folyvást hatna. A fekete lyukkal ellentétben a sötétség itt nem elnyelt, hanem áramoltatott, távolított, lökött, mégpedig minden égitestet, ami csak a Földről látható. A csillagászok nemrég fedezték föl, s mivel semmilyen magyarázatot nem tudtak fűzni hozzá, többitől megkülönböztetendő feketesége miatt HUM-nak nevezték.”