Négy siheder, négy talpraesett csibész – Tomi, Dodi, Rudi, Feri – falun átélt nyári kalandjait meséli el e könyv. Egy hihetetlenül mozgalmas, élményekkel teli vakáció idejét, melybe belefér a „kerek világ” – veszélyeivel, varázsával, csínytevéseivel, álmodozásaival, bimbózó szerelmével. S ami mindezeket összefogja: a barátság, a szolidaritás elszakíthatatlan ereje, mely segít a bajban s fényesebbé, nemesebbé teszi az órákat és napokat.
Részlet a könyvből:
„A lezúdult esővíz mély árkot mosott az udvar lejtős, kemény talajába, az alján még folydogált néhány ujjnyi szélességben a kerti „tavat” tápláló vízér. Felfelé ballagva Dodi megállt, és az izgalom, netán a meghatódottság legapróbb színezete nélkül a hangjában megállapította: – Megvan az arany. – Rudi meglepetten bámult a maga elé meredő, lassan lekuporodó cimborájára, s mivel fülében csengett a kárvallott kecskebarát riadt ordítása, hát egyetlen dolog jutott az eszébe – villanyáram! Néhány hosszú ugrással félre− szökkent és berohant az istállóba, felmarkolta a kéznél lévő fagereblyét, a fal mellől egy hagymával félig telt kertészládát emelt fel, és rohant vissza a földön kuporgó, érdeklődve maga elé bámuló Dodihoz. Pár lépésre tőle földre dobta a ládát, fellépett rá, és a barátja kis híján úgy járt, mint a szomszéd falubeli betonkeverő−kezelő, aki a bakancsa talpára tapadó sarat rugdosta le lábbelijéről a betonkeverő taligakerék nagyságú billentőjébe kapaszkodva. Figyelmes, segítőkész munkatársa az ide−oda rúgkapáló cimboráján az áramütés tüneteit vélte felfedezni, és a segítségére rohant. Az első lényeges követelmény ilyen esetben az érintkezés megszüntetése az áramforrással, a segítő személy önveszélyeztetése nélkül. Ezt a minden esetben betartandó regulát tartva szem előtt, a segítőkész jó barát a kéznél lévő deszkahalomról felmarkolt egy jól használható darabot, és a gépbe kapaszkodó, tisztálkodó társát elválasztotta a támaszul szolgáló szerkezettől – olyat sújtott a karjaira, hogy a csapás Toldi Miklósnak is becsületére vált volna. El is törte mindkét kezét a bakancsáról sarat rugdosó gépkezelőnek, amiből kiviláglik, hogy a kapkodva végrehajtott jó szándék ugyanolyan veszélyes lehet, mint az ártó figyelmetlenség.
Dodi is közel állt a lehetőséghez, hogy ezt a saját bőrén megtapasztalja: kevésen múlott, hogy Rudi a vízerecske mellől félregereblyézze. Szerencsére a ládára felgallyazó, segítőkész cimborája nem érte el, így a Dodi orra előtt imbolygó gereblyével egyensúlyozva felordított: – Fogd meg! – A harsány hangra felpillantva Dodi ijedten kapott a gereblye fogai után, Rudi pedig a rántásba beleadott apait−anyait. Dodi a váratlan rántástól jókorát bukott, feltápászkodva is a markában szorongatta a tőből kitört gereblyefogakat. Rudi repülése – mert ő is repült – túlszárnyalt minden elképzelést, hosszút gurulva hányta a hengerbuckát a gereblyenyéllel – csak a kerítés állta útját. A felrúgott láda tartalmának egy része pedig a lapos csendes vizében úszkált. A két jó barát döbbenten meredt egymásra, és eltartott egy ideig, amíg tisztázták a történteket, Dodi pedig elismételhette a társát megdöbbentő
mondatot: – Itt az arany.”
A SZEMBEN AZ ÁRRAL KÖNYV LETÖLTÉSE