1185. március 11. napján, York anglikán városában, a tömeges erőszak elől menekülő zsidók rabbijukkal együtt önként mennek a halálba. Ez a rabbi egyike a világ harmichat Igaz Férfiújának. A középkori legenda szerint az Igaz Férfiú nincs tudatában hivatásának, de átveszi és elszenvedi a világ szenvedésének harminchatod részét. Leszármazottai a legváltozatosabb módon halnak vértanúhalált, bizonyítva, hogy a barbárság változatai végtelenek.
Ernie Lévynek az Igazak utolsó, nemzedékünkhöz korban legközelebb álló ivadékának kisgyermekkora óta mérhetetlenül sok szenvedés jut osztályrészül a fasizmus küszöbén álló Németországban. Hitler uralomra jutása után a kamaszfiúban egy pillanatra felvillan a tettvágy, meg a gyűlölet is – de végül az utolsó Igaz is, még önként vállalt halálában is, csak a részvét és könyörület mozdulatait tudja megtenni.
Az író nagy sikerű regénye a zsidóság több évszázados szenvedéseit kíséri végig a Lévy család történetén keresztül, melynek egy-egy kiválasztott tagja mindig a Harminchatok közé lép, „lamed vov”-vá, igazzá válik. A könyv az utolsó kiválasztottnak, Ernie Lévynek állít emléket, aki a hitleri Németországban gyerekfejjel a szenvedések sorozatát éli át, majd Franciaországba kerülve sorsa beteljesedik.
Részlet a könyvből:
„Fia, Mathatiász Lévy rabbi, olyan járatos volt a matematikában, a csillagászatban és az orvostudományban, hogy még a zsidók közül is meggyanúsították néhányan, hátha az ördöggel cimborál. Közismerten ügyes volt mindenben, amihez fogott; Jochanán ben Zakkaj egyik kis elbeszélésében görényhez hasonlítja; más szerzők is említik ezt a jellegzetességét, azt írván róla, hogy mintha mindig menekült volna valami elől.
Toulouse-ban, Auch-ban, Gimont-ban, Castelsarrasinban, Albiban, Gaillacban, Rabastens-ban, Verdun-sur-Garonne-ban folytatott orvosi gyakorlatot. Helyzete ugyanolyan volt, mint kora többi zsidó orvosaié. Auch-ban és Gaillacban azzal vádolták, hogy megmérgezi keresztény betegeit; Castelsarrasinben őt okolták a leprajárványért; Gimont-ban egy kutat mérgezett meg. Rabastens-ban állítólag embervért használt egy elixír elkészítéséhez. Toulouse-ban pedig a sátán láthatatlan kezével gyógyított. Végül Verdun-sur-Garonne-ban azért üldözték, mert ő terjesztette a félelmetes fekete pestist.
Életét betegeinek köszönhette: azok értesítették, bújtatták, szöktették el.
Mathatiász Lévyt ismételten dorgálták és figyelmeztették, ám ő, mint ben Zakkaj mondja, mindig talált „különös okokat arra, hogy ajtót nyisson egy keresztény páciensnek”. Különféle helyeken költötték halálhírét. De hiába vetették a Zsidóverembe Moissacban, hiába égették meg Auch temetőjében, hiába végezték ki Verdun-sur-Garonne-ban, a görény egy szép napon mindig felbukkant megint, bánatosan, valamelyik városka zsinagógájában. Amikor VI. Károly király, megfogadva gyóntatója jótanácsát, aláírta a zsidók Franciaországból való kiűzetésére vonatkozó ediktumát, Mathatiász Lévy rabbi Bayonne vidékén rejtőzött el; innen csak egy ugrás volt a spanyol határ.
Igen öreg emberként halt meg, a következő évszázad közepe táján, mégpedig a sevillai Quémadéro óriási fehér kőlapján; körülötte még háromszáz zsidó szorongott a fahasábok között, ennyi volt a máglyára küldött napi adag. Még azt sem tudjuk, vajon énekelt-e a tűzhalál közben Mathatiász Lévy. A Közösségben leélt élet utáni ily jelentéktelen vég bizony kétséget ébresztett a tekintetben, vajon valóban az Igazak közül való volt-e…”
AZ IGAZAK IVADÉKA KÖNYV LETÖLTÉSE