Az életbölcsesség kézikönyve nemcsak a nagy spanyol barokk irodalom egyik csúcsteljesítménye, de egyúttal a legrejtélyesebb és századokon keresztül az egyik legnépszerűbb mű is az újkori európai irodalomban. A 18. században Faludi Ferenc átköltésében hazánkban is nagy olvasottságnak örvendett.
Szellem és jellem, bölcsesség és ostobaság, tények és elképzelések, jólneveltség és fölény, udvariasság és társalgás, beszéd és gondolat stb. vezérszavakkal jellemezhetők leginkább a miniatűr bölcseleti, etikai, pszichológiai „esszék”, amelyek igazi megértéséhez valódi elmélyültség és a nyelvi megformáltság iránti érzék is szükségeltetik.
Részlet a könyvből:
„Legyünk tisztességesek. Álljunk mindig az igazság pártján, olyan elszánt kitartással, hogy sem tömegszenvedély, sem zsarnoki erőszak ne kényszerítsen soha átlépnünk az igazság határát. De ki ilyen főnixe a derékségnek? A tisztesség híveinek száma vajmi csekély. Sokan magasztalják ugyan, de nem élnek vele; mások a veszély pillanatáig követik, ott aztán az álnokok megtagadják, a számítók elleplezik. A tisztesség nem bánja, ha barátságba, erősebb hatalomba vagy önérdekbe ütközik is, ezért hagyják hamar cserben. A körmönfontak tetszetős elmélettel magyarázzák hűtlenségüket, mondván, hogy nem akarnak magasabb vagy állami érdeket sérteni. Az állhatatos férfi szemében azonban árulás a színlelés; inkább akar következetes lenni, mint okos, mindig ott van, ahol az igazság, és ha elhagyja társait, nem azért teszi, mert ő ingatag, hanem mert a többiek azok, és már előbb letértek az igazság útjáról.
–
Ne foglalkozzunk rossz hírben álló személyekkel, dolgokkal. Főleg szélhámosokkal ne, akikkel több lenézést szerzünk magunknak, mint hitelt. Sok bizarr szekta van, józan ember valamennyit kerüli. A hóbortos ízlés mindig olyasmin kap, amit a bölcsek elutasítanak; nagy kedve telik minden különcködésben, s ismertté teszi ugyan magát vele, de inkább nevetség, mint tisztesség okából. Az óvatos még bölcsességével sem igyekszik kitűnni, hát még olyasmivel, ami nevetségessé teszi gyakorlóját! Hogy mi ilyen, nem részletezem, az általános lenézés úgyis megmutatja.
–
Tudjuk magunkat kivonni. Bölcs életszabály, hogy az ember tudjon valamit megtagadni. Még fontosabb, hogy önmagát meg tudja tagadni ügyektől és személyektől. Vannak különös foglalatosságok, melyek szú módjára őrlik az értékes időt. Nem illő dolgokkal foglalkozni rosszabb a semmittevésnél. Nem elég, ha az óvatos ember maga nem tolakszik, több kell ennél, más tolakodását is el kell tudnia hárítani. Ne legyen annyira mindenkié, hogy megszűnjék önmagáé lenni. Ne élj vissza barátaid készségével, és ne kérj tőlük többet, mint amennyit maguktól adnak. Minden túlzás hiba, főként a társas érintkezésben: okos mérséklettel jobban megőrzöd mindenki jóindulatát és becsülését, mert nem használódik el a mindennél becsesebb illemtudás. Őrizd meg hát a választékos iránti hajlamod szabadságát, és ne véts a jó ízlés törvénye ellen.mezhetők leginkább a miniatűr bölcseleti, etikai, pszichológiai „esszék”, amelyek igazi megértéséhez valódi elmélyültség és a nyelvi megformáltság iránti érzék is szükségeltetik. Gracián ugyanis legalább annyi gondot fordított gondolatainak, életbölcsességeinek kidolgozására, mint ezek formába öntésére.”